Márfi Gyula érsek Assisi Szent Ferenc ünnepén, október 4-én áldotta meg a kívül teljesen, belül részlegesen megújult érseki palotát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország nemrégiben kinevezett új nunciusa, Michael August Blume érsek, valamint a főegyházmegye papjai, intézményvezetők, városi és megyei vezetők.

A felújítás a jelentős kormányzati támogatásnak köszönhető. Magyarország Kormánya nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntő beszédében felidézte az 1000 éves veszprémi püspökség megalapítását, hiszen ez volt az egyik első és legnagyobb egyházmegye akkoriban. A mindenkori veszprémi főpásztor otthona az ország egyik legszebb barokk épülete. Hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló kiemelt nemzeti értéket is képviselő épületek fenntartása nem várható el pusztán a hívektől. A miniszterelnök-helyettes büszkén vallotta, hogy az Európai Unióban a magyar kormány fordítja arányaiban a legtöbb pénzt az egyháztámogatásra.

Takáts István érseki kancellár felidézte az átalakítás folyamatát, valamint megköszönte valamennyi résztvevőnek, köztük a tervezőknek, kivitelezőknek, restaurátoroknak az igényes szép munkát.

Márfi Gyula érsek megköszönte a kormánynak a nagylelkű támogatást, majd beszédében kitért arra, hogy Magyarországon az állam és az egyház közötti együttműködés mennyire korrektnek mondható. A főpásztor hangsúlyozta, hogy felelősek vagyunk az utánunk jövőkért. Örömét fejezte ki, hogy ha nemsokára át kell adnia a Főegyházmegye kormányzását utódjának, akkor nem egy veszélyes állapotban lévő épületet kell ráhagynia. Emellett ez a palota sok szép rendezvénynek, találkozónak, kiállításnak adott eddig is otthont, s mostantól ez a megújult környezet várja majd az idelátogatókat.

Az átadó ünnepségen közreműködtek a Padányi Katolikus Iskola diákjai és a Magyar Honvédség Légierő Zenekara Katona János alezredes vezényletével.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »