Augusztus 20-án a süvítő szél ellenére is majd másfélszázan gyűltek össze Zala megyei  henye-hegyi Szent István kápolna tövében, hogy búcsúi szentmisével emlékezzenek államalapító Szent István királyra. Sömenek István lelkipásztor, homíliájában elmondta, hogy a megboldogult Lékai László bíboros, akkori zalaszentiváni plébános Pannónia legszebb tájának nevezte e zalai vidéket, a hegyet, és a kápolna környékét. Majd megköszönte az itt élők munkáját, hisz’ sokan magukénak őrzik e kis ékszerdoboznak nevezett templomocskát, és környezetét. Plébános úr megemlítette, hogy Szent Orbán szobrát renoválták, állagmegóvásként lekezelték.

A szentmise a Magyar és a Pápai Himnusz eléneklésével ért véget, amely után Sömenek István érseki tanácsos, megszentelte a Komáromy Béla pékmester által adományozott új kenyereket.

Horváth László

[simpleviewer gallery_id=”342″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »