A Veszprém Főegyházmegyei Karitász minden éveben ünnepi szentmisével és kenyéráldással emlékezik meg Szent Erzsébetről a Karitász védőszentjéről. Az idei évben a Szent Mihály főszékesegyház felújítása miatt a veszprémi Regina Mundi – templomban bemutatott szentmise főcelebránsa Szijártó László karitászigazgató volt, vele együtt koncelebrált Csernai Balázs plébános valamint Tamás Zoltán káplán atya.

Szijártó László a veszprémi főegyházmegyei Karitász igazgatója szentbeszédében megemlékezett a szeretetszolgálat ünnepéről, hiszen az idei évben alapításának 90., újraindulásának pedig 30. évfordulójáról emlékeznek meg. De valójában nem 90 és nem 30 éves a szervezet, hanem azt kell mondanunk kétezer éves. Abban a pillanatban, ahogy Jézus megalapítja az Egyházat valójában az Ige hirdetése mellett mindig ott volt a szeretetszolgálat is. Mindig jelen volt és fontos volt az Egyház számára, hogy odafigyeljen az elesett, a beteg és idős emberekre. Aki betegsége miatt nem tudott elmenni a kenyértörésre, szentmisére annak a hívek vitték el az Eucharisztiát. Akik pedig hitük miatt be voltak börtönözve, azok számára is eljuttatták az Oltáriszentséget. Mi ez, ha nem szeretetszolgálat? Ma is működik ez, csak kicsit más formában. Ahogy az apostolok számára bővült az Egyház, és a hívek száma növekedett szükség volt, hogy segítőtársakat válasszanak. A diakónusok voltak azok, akik a szeretetszolgálat irányítóivá, szervezőivé váltak. Ma még nagyobbak vagyunk, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma a lelkipásztoroknak is szükségük van segítőtársakra, nemcsak a liturgiában, a hitoktatásban, az adminisztrációban, hanem a szeretetszolgálatban is. Így nagy szükség van a munkatársak és az önkéntesek munkájára, hiszen ők azok, akik elviszik Isten Örömhírét a beteg, rászoruló embereknek, ők azok, akik segítséget, bátorítást adnak az elesett családoknak, vagy idős, magányos embertársaink számára – mondta el László atya. Beszédében érsek atya nevében e fontos ünnep alkalmából megköszönte az önkéntesek és a Karitász-munkatársak áldozatos szolgálatát, akik nap, mint nap segítséget nyújtanak. Ugyancsak köszönetet mondott a támogatók és az adományozók nagylelkűségéért.

A szentmise végén Csernai Balázs atya megáldotta a Szent Erzsébet kenyereket, melyeket a jelenlevők között a Karitász önkéntesei osztottak szét.

Hogyan kapcsolódik Szent Erzsébet a Karitászhoz? Erzsébet az a személy, aki megfogadta az irgalomra hívást, benne Isten kegyelméből tevékennyé vált a szeretet. Minden Karitász munkatárs és önkéntes számára valódi példakép. Közel 90 évvel ezelőtt is tudták, hogy Szent Erzsébet és a Karitász között valódi a kapcsolat, hiszen amikor a már meglévő 39 budapesti és az egyházmegyei karitász szervezetnek koordinálásra és támogatásra volt szüksége, 1931. október 7-én a püspöki kar megalapította a Szent Erzsébet Karitász Központot.

Bátor volt, odafordult a szegényekhez. Legyőzte a félelmeit, feladta az uralkodói gőgös szemléletet, megrendítette őt a szegények valósága. Ugyanakkor nem riasztotta el a feladat nagysága, mert első lenni az adakozásban. Ez nagyon hasonlít a Karitász szerepvállalásához, amikor elsőként jelennek meg katasztrófák helyszínén és segítő kezet nyújtanak a szenvedőknek. Fontos a nyitottság és odafordulás, amit Szent Erzsébet mutat nekik.

Aki szívesen csatlakozna a segítségnyújtáshoz, hívja a 1356-os adományvonalat vagy adakozzon online a www.karitasz.hu oldalon! (Forrás : Katolikus Karitász)

A szentmise itt visszanézhető:

Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közösségéből Erzsébet nővér osztotta meg Szent Erzsébetről gondolatait:

https://fb.watch/9onSOcR_Vl/

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »