Újmisét mutatott be június 27-én, vasárnap Mokos János újonnan felszentelt atya a főtéri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. Az ünnepélyes hálaadó újmisén jelen volt: dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek, Varga István ny. rektor, Tál Zoltán plébános, Merva Péter káplán, Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató, Megyesi Ferenc érseki szertartó, Tóth Tamás káplán, Dr. Kulcsár Dávid atya, Tóth Gábor Norbert atya, Tüttő Ágoston diakónus.

A szentmise elején Mokos János atya elmondta: „Köszönöm, hogy eljöttetek együtt ünnepelni! Hálatelt szívvel vagyunk itt, és éppen ezért a mai szentmisét hálából mutatom be a pap-és diakónusszentelésben elnyert kegyelmekért.”
A szentbeszéd elején Márfi Gyula em. érsek, a szentmise ünnepélyes szónoka Mokos János atyához fordulva elmondta: „Örülök, hogy célba értél, hogy eljutottál az Úr oltáráig!”
A nyugalmazott érsek prédikációjában rámutatott és kihangsúlyozta a HÁLAADÁS fontosságát! Kiemelte, hogy mindig van miért hálát adnunk, szokjunk hozzá mindannyian a hálaadáshoz!
„Vár rád egy remélhetőleg hosszú lelkipásztori szolgálat: ennek meglesznek a maga örömei, nehézségei, ezért most bizalommal kell kérni a Mennyei Atyát, hogy a Szentlélek által halmozzon el mindig téged kegyelemmel, erővel, hogy a munkádat szépen el tudd majd végezni!” – mondta el a nyugalmazott érsek.
Az érsek kiemelte: három fő feladata van a papnak, amelyek azonban szorosan összetartoznak és egymást át is fedik. Tanítani kell olyan örök és változatlan igazságokat, amelyek egyetemesek és általánosak. Mindemellett fontos a figyelmeztetés, a bíztatás, a bátorítás és a vigasztalás. Leginkább pedig a pásztori feladat fontossága, hogy mindig élő kapcsolata legyen a papnak a híveivel. Kell, hogy az emberek érezzék, hogy a pap szereti őket! Ugyanakkor mindig igényesnek kell lenni a kapcsolattartásban! Legfontosabb pedig maga a liturgia, a szorosan vett papi szolgálat – a szentmisétől kezdve, a szentségek- és a szentelmények kiszolgáltatása.
A nyugalmazott főpásztor elmondta, hogy mindig a lényeges dolgokra kell odafigyelnie a papnak a liturgia során.
A prédikáció végén rámutatott arra, hogy az engedelmesség mindig többet ér, mint az áldozat! Az elöljáró olykor tévedhet, de mi nem tévedünk, ha neki minden esetben engedelmeskedünk! Sajnos vannak nézetek, amik olykor ugyan megosztanak, így nehézségek és nézeteltérések keletkeznek.
Végezetül kiemelte: „A jó Isten kegyelmével, a Szentlélek kegyelmével, legyél krisztusi lelkipásztor, aki majd életed végén elmondhatod a nagy hálaadást, mindazokért a kegyelmekért, amelyeket kaptál!”
A szentmise végén Mokos János atya háláját és köszönetét fejezte ki Dr. Márfi Gyula ny. érseknek: „Hála van szívemben, hogy Érsek úr akkoriban bizalmat szavazott számomra és felvett a papnövendékek közé…Hálás vagyok, hogy most itt lehetek!”
A Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom egyházközsége nevében ajándékkal köszöntötték az újmisés atyát.
Mokos János atya a szentmise végén újmisés áldást adott a jelenlévő paptestvéreknek, valamint a híveknek is.
Az ünnepélyes szentmisén közreműködött a Salve Regina Kórus C. Tóth Zoltán orgonista-karnagy vezetésével.
Az ünnepélyes újmise visszanézhető a Veszprémi Érsekség Youtube csatornáján:

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »