A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust követően utótalálkozót szervezett a Veszprémi Főegyházmegye 2021. szeptember 25-én szombaton Veszprémben, a Betekints-völgyben.

A főegyházmegyei találkozón közös hálaadásra hívták mindazokat, akik részt vettek a NEK-en, és azokat is, akik a budapesti programokon nem tudtak jelen lenni. Az utótalálkozón megjelent hívek a NEK lelki gyümölcseit, élményeit gyűjtötték össze és osztották meg egymással, hogy a kapott kegyelmek közösségeiket is táplálni, éltetni tudják.

A találkozó csendes szentségimádással indult, majd a megjelentek Dr. Udvardy György érsek tanítását hallhatták, aki a NEK gyümölcsei kapcsán a Kongresszuson kapott kegyelmekről, az Eucharisztiából fakadó, élő, cselekvő hitről és az egyház megújulásának lehetőségeiről beszélt.

Ezt követően tanúságtételek hangzottak el a NEK-en járt résztvevőktől, többek között egy elsőáldozó édesanyjától, egy fiatal ministránstól és szolgálatot vállaló önkéntesektől is, akik számukra fontos történetek révén osztották meg a Kongresszuson kapott kegyelmeket.

Az esemény részeként nyílt kiállítás a Padányi Katolikus Iskolában Klesitz Piroska festőművész műveiből, Arcodat keresem címmel. A Bibliát idéző képek lehetőséget nyújtanak elmélkedésre, találkozásokra a szentírási versekkel, szavakkal.

A délután folyamán a résztvevők a NEK-en, valamint a találkozó délelőttjén látott, tapasztalt élményeiket osztották meg egymással, kiemelve azt, amit a kapott kegyelmekből saját közösségeikben is szívesen továbbvinnének.

Ezzel párhuzamosan a 7–13. évfolyamos diákok két ifjúsági műhelyfoglalkozáson vehettek részt férfi-női identitás témájában, Teréz nővér (balatonkenesei Assziszi Szent Ferenc Segítő Nővérei Közössége) és Dr. Janka Ferenc görögkatolikus esperes, plébános vezetésével.

A találkozó részeként főegyházmegyénkben működő közösségek települtek ki és mutatkoztak be a helyszínen. Szakács Péter badacsonytördemici plébános közreműködésének köszönhetően egy kiállítás révén alkalom nyílt közelebbről megismerkedni Bódi Mária Magdolna életével és életszentségével is.

Az utótalálkozót szentmise zárta, melyet Dr. Udvardy György érsek celebrált.

– Mi hiszünk Jézus Krisztusban. Hisszük, hogy az Ő tanítása sokszor talán ellentmondani látszik emberi természetünkkel, félelmeinkkel, korlátainkkal, mégis: tanítása élettel ajándékoz meg. Hisszük, hogy amikor – bár bűneink távol tartanak tőle, de megtisztult lélekkel közeledünk hozzá –, akkor az Ő isteni életét vesszük magunkhoz. Honnan legyen erőnk, honnan legyen bátorságunk? Honnan legyen reményünk? Honnan legyen erőnk a küzdelemhez, az igazság kereséséhez? Honnan legyen erőnk napról-napra az újrakezdéshez, ha nem abból a kenyérből és borból, abból a testből és vérből, aki nekünk saját élete árán az életet megszerezte? Ez a mi jövőnk. Mindennapi táplálékunk, erőforrásunk, de jövőnk. Ezt köszönjük most meg. Ezt köszönjük meg, hogy éveken keresztül készülhettünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeire. Azt köszönjük meg, hogy ilyen csodálatosan megáldotta magyar egyházunkat Isten gondviselő szeretete.

A szentbeszéd zárásában a főpásztor arra buzdított, hogy az ünnep örömével lépjünk tovább:

– Bátran induljunk! Egészen bizonyos, hogy az Eucharisztia olyan erőforrás, ami semmivel nem helyettesíthető. Senki el nem tudja tőlünk venni. Nagyon bízom abban, hogy minden lelkipásztori törekvésünk az eucharisztikus imádásból, az eucharisztikus létből születik, s ahogyan hallottuk a Kongresszuson, nem is feltétlenül az Eucharisztia erejéből kell élnünk, hanem magát a világot kell eucharisztiává formálnunk. Adja Isten, hogy ez sikerüljön.

Az utótalálkozóról készült videós összefoglaló ide kattintva tekinthető meg.

Az utótalálkozó zárásaként hirdették ki a NEK-en jártam főegyházmegyei fotópályázat eredményét is.

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk:

Ifjúsági kategória: László Benedek

Zarándoklat kategória: Vári Mária

Találkozás kategória: Nádorné Sasvári Bernadett

Pápafotó kategória: Csiba Dóra

Isten vándorló népe kategória: Kovács-Éltes Annamária

Világjárvány és világesemény találkozása kategória: Szűcs Ferenc

Épület kategória: Rieder Sára

Valóság a képben kategória: Tégli László

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »