Örvendjünk ma!

2015.12.31., Hírek rovat

Az „öröm vasárnapjára” készülve december 11-én ünnepi koncertnek adott helyet a veszprémi Érseki Palota. Díszebédlőjében a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény felkérésére a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola énekkara, hangszeresei és a Pannon Egyetem kórusa zenés-irodalmi adventi áhítatra hívta a szépszámú hallgatóságot Veresné Petrőcz Mária karnagy, énekművész vezetésével.

Műsorát az összevont kórus az ünnephez kapcsolódva Rainer Butz Gaudeamus Hodie   (Örvendjünk ma!) című lelkesítő kánonjával kezdte, majd az egyetemi kar Taize-i énekekből adott elő egy válogatást, illetve felhangzott Daróczi Bárdos Tamás az erdélyi karácsonyi népének (Mostan kinyílt egy szép rózsavirág, Betlehembe kibimbódzó zöld ág…) nyomán született átirata.

„Dicsőség a magasságban Istennek, / És békesség a földön a jóakaratú embereknek” – idézte a karnagy Lukács evangéliumából (2,14.) karácsony ősi üzenetét, majd felcsendült annak közismert templomi énekelt változata is, melybe a hallgatóság is bekapcsolódott.

A műsor további részében újabb Taize-i dallamok mellett angol nyelvű karácsonyi énekszámok következtek, többek között Juan Cererols, J.Peterson, John Pantry, Jeremiah Clark, John Rutter szerzeményeiből, valamint J.S.Bach Ki Istenének átad mindent és Sík Sándor ismeretlen szerző karácsonyi himnuszának fordítása nyomán Mathia Károly által írott Égi kertek című opusa.

Az adventi öröm hangulatát megszólaltató versek, versrészletek is elhangzottak az áhítatban Veresné Petrőcz Mária közvetítésével, valamint Pilinszky János elmélkedése A várakozás szentségéről és részlet Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című megható történetéből.

A műsorban a kórusok mellett közreműködtek a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola rézfúvósai, Perger Fanni, Bánó Barna, Szín Roland, Bencze Ákos, hegedűn Alföldi Nelli, Reiner Rebeka és Pörzse Borbála, brácsán Szegedi Fanny, csellón Parlag Tímea s zongorán közreműködött  Meh Oxana.

 

                                                                                                                                                    Toldi Éva

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »