Az Irgalmasság Szentévéhez kapcsolódva kelnek életre és harcolnak értünk Szabó Virág bronzba álmodott angyalai a veszprémi Várban, a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban, ahol Mindennapi angyalaink címmel szeptember 17-én, szombaton nyílt kiállítás az eddig 16 nemzetközi és hazai díjat elnyert szobrászművésznő érmeiből és kisplasztikáiból.

Angyalok vannak, még ha érzékszerveinkkel nem is tudjuk megtapasztalni őket, mondta dr. Márfi Gyula érsek a kiállítás megnyitóján. Ők azok, akik Isten láthatatlan világára irányítják figyelmünket. Az angyalok Isten küldöttei, akik a Biblia szerint Isten teremtményei, hatalmukat tekintve magasabb rendű lények az embereknél. A következő vasárnap, szeptember 25-én tartjuk városunk és Bazilikánk búcsúünnepét, amely Szent Mihály arkangyal védelme alatt áll, majd őrzőangyalainkra irányul a figyelmünk október 2-án. Az őrzőangyalok az üdvösség útján segítenek minket embereket, ezért bátran kérjük őket: „Őrzőangyalok vigyázzatok ránk!”

Pálfalviné Ősze Judit, az intézmény igazgatónője köszöntőjében örömmel üdvözölte a Szaléziánumban Szabó Virágot, akivel munkáján keresztül 3 évvel ezelőtt már találkozhattunk, amikor a szalézi rend centenáriuma alkalmából Bosco Szent János ereklyéje Veszprémbe érkezett. Elmondta, hogy ez a kiállítás az Ars Sacra Fesztiválba illeszkedik, mely rendezvénysorozathoz immár 4. alkalommal csatlakozik kiállításmegnyitóval az intézmény. Jelen kiállítás keretében Virág angyaltémájú érmei mellett a magyar történelem jelentős eseményeihez, sorsfordulóihoz kötődő pápákról készített bronzsorozatot mutatjuk be a megszokottól kicsit eltérő értelmezésben.  Megelevenítjük a kort, amelyért a pápák imádkoztak és az embereket, akiket fohászaikkal és nem utolsósorban rettenthetetlen égi segítőikkel, a mindennapi (őr)angyalokkal bátorítottak, támogattak.

Szabó Virág humorral és játékossággal tölti ki az érmek látszólag szűk terét. Kilép az érmék hagyományos sík határaiból és művészete átvezet az angyalok földöntúli világába – mondta a kiállítást megnyitó Nagy Barbara képzőművész.

A megnyitón énekével közreműködött Vásárhelyi Piroska 7. osztályos tanuló, a veszprémi Szent Mihály Kórus gyerekkarának tagja. Felkészítője Zsilinszky Cecília volt.

Szabó Virág Mindennapi angyalaink című kiállítása 2016. december 31-ig lesz látható a Szaléziánumban.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »