HÉVÍZ
A lengyel-magyar imakörút keretében a hévízi Szentlélek templomban fogadták 2020. szeptember 4-én, ünnepélyes keretek között, a częstochowai Fekete Madonna kegykép másolatát. A kegykép több magyar települést érintve, Balatonboglárt és Zalaszentgrótot követően került Hévízre. Az esti szentmise előtt szentségimádást tartottak Tóth Tamás hévízi káplán vezetésével. Ezt követően dr. Cséby Géza tiszteletbeli konzul (Lengyel Köztársaság Konzulátusa – Keszthely) mondott köszöntő beszédet és ismertette a Fekete Madonna kegykép történetét.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa dr. Takáts István érseki helynök volt, koncelebrált Kiss László ker. esperes, plébános. A szentmisét a lengyel-magyar barátságért ajánlották fel. „Ünnepeljük azt, hogy ez a kép oly sok mindent bátorításul ad nekünk, s oly sok mindenre megtanít minket!” – hangzott el a szentmise kezdetén.
Fontos, hogy megszólíthatóak legyünk. Vajon van-e időnk Isten számára? Ahhoz, hogy Isten szövetségei tudjunk lenni, mint a Szűzanya, időt kell adni az Istennek, hagyni, hogy megszólítson minket – hangsúlyozta prédikációjában az érseki helynök. Amikor Isten csendjét megéljük, merjük
hinni, hogy Isten nem azért hallgat, mert nem fontos, amit mondunk, hanem, mert gyönyörködik bennünk, szeretné, hogy együtt legyünk. Homíliájában kiemelte, hogy amíg az ember nem engedi közel magához az Urat, addig nem tudunk az Isten munkatársai lenni. Isten örömében teremtett mindenkit, mi pedig olyan sokszor mégis hibáinkon, vesztes csatáinkon keresztül nézzük magunkat, egymást. A prédikációban a helynök atya kiemelte a bátorság fontosságát is – „a bátorság a jóhoz kell igazán”. Életünkben olyan sokszor a félelem, a tétovaság nem engedi a megbocsátás, az öröm, a szeretet, a hit bátorságát megvalósulni. Végezetül pedig arról beszélt, hogy milyen jó lenne megtanulni a Szűzanyától, hogy mi is arra mondjunk igent, ami rajtunk áll. „Itt van Uram életemnek ez a helyzete, mi a Te akaratod, mit vársz tőlem?” – azt a kevés jót, amit meg tudunk tenni, arra igent tudjunk mondani, hogy az Isten nagy terve általunk-velünk valóra tudjon válni.
A szentmise zenei szolgálatát a templom Ardens Ignis kórusa végezte Kovács János kántor-karnagy vezetésével.

KESZTHELY
Hévízt követően, 2020. szeptember 6-án, vasárnap a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban fogadták a kegykép másolatát, ahol ünnepi szentmisét mutatott be Tál Zoltán plébános. A szentmise elején Cséby Géza ismertette a keszthelyiekkel is a kegykép történetét, beszéde végén elhangzott: „Imádkozzunk a Szűzanyához, imádkozzunk Magyarország, Lengyelország, Európa és a világ békéjéért, a megértésért és a felebaráti szeretetért!”
A prédikáció elején Tál Zoltán plébános háláját fejezte ki „ez az ünnep számunkra egy várva-várt esemény, hálát adok a Mindenhatónak és köszönöm Cséby Géza tiszteletbeli konzul úrnak, hogy ezt a kegykép másolatot városunkba is elhozta, hogy mi is hódoljunk az Istent szülő Szűz előtt.” Mária a reménység anyja, reménysége a világnak. Mária odanyújtja
számunkra a jászoltól kezdve egészen a kereszttövéig Krisztust, a Megváltót. Különös jelentőséggel bír, hogy Keszthelyre is elhozták a kegyképet, hisz a II. világháború alatt, a történelem vérzivataros éveiben, a lengyel honfitársak találtak itt menedéket – itt imádkoztak hazájukért, szabadságukért – hangzott el a prédikációban.
Tál Zoltán plébános Szent II. János Pál pápa Redemptoris Mater enciklikája alapján elmélkedett Máriáról és az anyaságról.
A szentmise végén közösen elimádkozták a częstochowai Miasszonyunk tiszteletére született imádságot, majd rózsafüzér imádságot tartottak.
A hívek ezen esemény emlékére imaképet kaptak.

„Tengernek Csillaga, légy útmutatónk!”
A częstochowai Miasszonyunk tiszteletére ima is született, amelyet reggel, mindjárt felébredés után mondanak:
„Częstochowai Szent Anya, kegyelemmel, jósággal és könyörülettel teljes. Neked ajánlom minden gondolatomat,
szavamat és tettemet, lelkemet és testemet. Alázattal könyörgöm áldásodért és imáidért hogy üdvözüljek. Teljesen feléd
fordulok ma, testemmel, lelkemmel, örömben és szenvedésben, hogy elnyerhessem magamnak és testvéreimnek
áldásodat itt a földön, és az örök életet a mennyben. Ámen.”

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »