Mokos János diakónus és Tüttő Ágoston akolitus a szent rendek felvétele előtt június 16-án letették a szentelés előtti szükséges esküiket főpásztoruk jelenlétében az Érseki Hivatal kápolnájában.

Az áldozópappá- illetve diakónusszentelésre készülők Dr. Udvardy György érsek jelenlétében letették a Hitvallást, mint a katolikus keresztény hit foglalatát, és nyilatkoztak arról, hogy elfogadják és meg is tartják azt, amit az Egyház a hitre vagy az erkölcsre vonatkozó tanításában véglegesen meghatározó jelleggel terjeszt elő. A jelöltek továbbá nyilatkoztak arról is, hogy szentelésük kérését alaposan megfontolták, azt önként óhajtják és teljesen szabad akarattal vállalják, mivel úgy érzik és tapasztalják, hogy erre Isten őket valóban meghívta. Kijelentették, hogy tudatában vannak a szent renddel együtt járó terheknek és azok minden következményének, és ezeket önként vállalják és megtartják. Megfogadták, hogy az egyházi törvényeknek engedelmeskednek és mindent amit elöljáróik parancsolnak, és az egyház fegyelme megkíván, megtesznek, hogy mind tetteikkel, mind szavaikkal jó példát adjanak, és méltóak legyenek Isten jutalmára a felelősségteljes szerpapi és áldozópapi szolgálat vállalásáért. A hűségesküt letéve pedig megígérték, hogy a Katolikus Egyházzal való közösséget mind szavaikban, mind cselekedeteikben mindig megtartják. Ebbe beletartozik, hogy majd az általuk betöltött hivatalban és szolgálati helyükön a hitletéteményt egészében megőrzik, hűen továbbadják és magyarázzák, ami pedig ezzel ellentétes, azt elutasítják. Továbbá a megyéspüspököt hűségesen segítik, hogy az Egyház nevében és megbízásából végzett apostoli tevékenységük eredményes legyen.

Mokos János diakónust áldozópappá, Tüttő Ágoston akolitust szerpappá szenteli Keszthelyen, a Magyarok Nagyasszonya plébániatemplomban a június 18-án délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisében dr. Udvardy György veszprémi érsek.

A szertartást élőben közvetíti az EWTN(Bonum) Tv, valamint megtekinthető lesz az Érsekség YouTube csatornáján és Facebook oldalán is.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »