A korábbiaktól eltérően, a Katolikus Egyház az idei évben, Ferenc pápa rendelkezése értelmében, a péterfillér-gyűjtést október 4-én tartja a katolikus templomokban. A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az Egyetemes Egyház sokféle igényét és a leginkább rászorulókat. 

A Covid-19 világjárvány következtében kialakult helyzet, ill. a globális szinten megjelent nehézségek egyre sürgetőbbé teszik, hogy tettekkel, látható jelekkel is segítsük a Szentatya tevékenységét, az egész világra kiterjedő karitatív misszióját. A legkisebb adomány is hatalmas segítség, hiszen ezeknek köszönhetően nyílik lehetőség konkrét tervek megvalósítására, amelyek Ferenc pápa közelségét biztosítják a koronavírus által okozott nyomor és szenvedés közepette is.

Kapcsolódjunk Ferenc pápa szándékához ezen a vasárnapon, hogy ezáltal is megéljük a közösséget a világegyházzal.

Tavaly a magyar egyház közel 63 millió forintnyi adományt küldött a pápa céljaira. A Szentszék a hagyományos templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek felajánlásait, például banki átutalással is tudják segíteni a pápa által támogatott rászorulókat; (számlaszám: FinecoBank S.p.A. IT 52 S 03015 03200000003501166 EUR, bic: FEBIITM1, swift: UNCRITMM, tárgy: Obolo di San Pietro (Peter’s Pence), név és teljes lakcím feltüntetésével). A Vatikán internetes oldalán a Péterfillér Hivatalonline adományokat is fogad.

Az úgynevezett péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált az európai országokban egyaránt. Noha a reformáció korában elmaradt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált. Magyarországon 1993-ban indult újra a gyűjtés, több évtizedes kényszerű szünet után. 

Budapest, 2020. október 2.

MKPK Sajtószolgálat

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »