A Magyar Katolikus Egyház június 29.  – Szent Péter és Pál apostolok ünnepe utáni első vasárnap – vagyis idén július 3-án tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. Ferenc pápához örömmel társulunk ezen a vasárnapon, hogy ezáltal is megéljük a közösséget a világegyházzal. A hívek a Szentatyának felajánlott támogatással segíthetik az Egyetemes Egyház sokféle igényét és a leginkább rászorulókat.

A Covid-19 világjárvány következtében kialakult helyzet, illetve a globális szinten megjelent nehézségek egyre sürgetőbbé teszik, hogy tettekkel, látható jelekkel is segítsük a Szentatya tevékenységét, az egész világra kiterjedő karitatív misszióját.

Tavaly a magyar egyház 62 millió forintnyi adományt küldött a pápa céljaira.

Szentszék a hagyományos templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek nagylelkű felajánlásait, például banki átutalással, melynek adatai: számlaszám: FinecoBank S.p.A. IT 52 S 03015 03200 000003501166 EUR, bic: FEBIITM1, swift: UNCRITMM, tárgy: Obolo di San Pietro (Peter’s Pence), a közlemény rovatba a nevet és teljes lakcímet kell feltüntetni. Továbbá a Vatikán internetes oldalán keresztül a Péterfillér Hivatal online adományokat is fogad.

Az úgynevezett péterfillérek gyűjtése a VIII. században indult el, amikor az újonnan megtért angolszászok önkéntes hozzájárulást küldtek a Szentatyának. Ekkortól alakult ki a „Denarius Sancti Petri” adományozása, amely a középkorban általánossá vált az európai országokban egyaránt. Noha a reformáció korában elmaradt a péterfillérek gyűjtése, a XIX. században újraéledt a szokás, majd 1870 és 1929 között a Vatikán egyetlen bevételi forrásává vált. Magyarországon 1993-ban indult újra a gyűjtés, több évtizedes kényszerű szünet után.

MKPK Sajtószolgálat

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »