Ünnepi műsorral és közös szeretetvendégséggel zárult a programsorozat, amelyen részt vett Udvardy György érsek, Dékány Árpád Sixtus EKIF vezető, Csernay Balázs lelkivezető, valamint a szülői munkaközösség vezetősége január utolsó hetében.

A Veszprémi Szent Margit Római Katolikus óvodában évről évre megemlékeznek Árpád-házi Szent Margitról, az óvoda pátrónájáról. Tették ezt azért, mert fontosnak tartják, hogy a kis gyermekek már fiatal korban megtapasztalják azokat az értékeket, tanításokat melyeket Árpád-házi Szent Margit életével tanított. Szent Margit kiemelten fontos az intézmény keresztény nevelésében. Az idei évtől az óvoda vezetősége úgy döntött, hogy szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni az intézmény védőszentjének ünnepére. A családok is támogatták a kezdeményezést.  

De hogy miből is állt ez a projekthét? Már-már hagyománnyá vált, hogy az intézmény legnagyobbjai elzarándokoltak idén is az Árpád-házi Szent Margit plébánia templomba Szent Margit ereklyéjéhez és ezt követően a Benedek-hegy lábánál található egykori domonkos kolostor romjaihoz, a Margit Romokhoz. A kis zarándokutat imádságok, énekek kísérték. Megismerkedhettek útközben még Szent Margit történelmi jelentőségének ismertetése kísérték. A projekt hét keretein belül került megszervezésre egy kézműves pályázat is, melynek témája Szent Margit ábrázolása volt. A pályázatra nem csak a veszprémi intézményből, hanem az ország összes Szent Margit óvodájából érkezhettek pályaművek, melyekből az óvodában kiállítást állítottak össze. Somogyi Eszter, az intézmény vezetője kiemelte: „Nagyon szépen lerajzolták Szent Margitot, a Szent Margit templomot, Szent Margit életét, mely nagy öröm volt számunkra.” Ezeken kívül sütöttek liliommal díszített, a szentet ábrázoló süteményt, utalva Szent Margit egész életen át tartó tisztaságára és odaadására.

„Elindítottunk egy imaláncot – ami nagyon fontos számunkra –, hogy a családok is bekapcsolódjanak ebbe az ünnepbe, ebbe a projekthétbe. Egy Szent Margit képes imádságot vihettek haza óvodásaink a héten, majd másnap visszajőve – miután otthon a család elimádkozta ezt a kis imádságot –, egy kis fehér liliom kerülhetett föl az imafalra.”  – mondta Somogyi Eszter. Emellett számtalan kézműves tevékenységet végeztek az óvónők csoportokban a gyerekekkel, az elkészült alkotásokkal díszítették a tornacsarnokot az ünnepség idejére. „

Udvardy György érsek közös imádságra hívta a jelenlévőket, majd megáldotta Szent Margit festményét, amit Tornavölgyi Krisztián esperes, plébános, érseki irodaigazgató adományozott az intézménynek.

Érsek atya beszédében köszönetet mondott az óvoda vezetőségének, nevelőinek, munkatársainak a szolgálatért, a szülőknek pedig az intézménybe és nevelőibe helyezett bizalomért. ..Nagyon fontos az, hogy ami az óvodában történik – a rajzokban, az énekekben, a közös imádságokban, szimbólumok készítésében –, az találkozzon a templommal, a vallási szimbólumokkal, hogy azt a keresztény kultúrát, ami az embert emberré tudja nevelni, magunk is tudatosan építsük.

Mai világunk kezd nem természetessé válni. Ezért nagyon-nagyon tudatosan kell az óvodáinkban, az iskoláinkban, az intézményeinkben megmutatni a megváltásnak, az istentudatnak a természetességét, mint egy sziget. Ez nem visszavonulás, ez nem valamiféle bezárkózás, hanem éppen a gyermekeinknek a védelmét jelenti. Ezért tartjuk nagyon fontosnak azt, hogy az a jövő, ami előttünk áll – amiről nem nagyon tudjuk, hogy milyen lesz – a gyermekeink számára biztonságos legyen.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »