A Szalézi-napok első állomásaként a 125 évvel ezelőtt született Sík Sándorra, a piarista költőre emlékeztek tudományos konferenciával Veszprémben a Szaléziánumban, az érsekség kommunikációs és turisztikai központjában február 6-án.
A XX. századi szakrális irodalom vezéralakjáról – aki irodalomtörténészként, műfordítóként, drámaíróként, teológusként, rendje tartományfőnökeként és nem utolsó sorban pedagógusként, pedagógiai szakíróként is beírta nevét a magyar kultúrtörténetbe – Borián Tibor piarista tanár, nyugalmazott iskolaigazgató és a Pannon Egyetem modern filológiai és társadalomtudományi karának tanárai emlékeztek meg tudományos értékű előadásaikkal. Dr. Márfi Gyula érsek bevezetőben egy személyes élményét osztotta meg a hallgatósággal, amikor is kispap korában a költő Áldás című kötete (1963) megjelenésekor az akkor náluk járt református lelkészjelöltekkel együtt olvasgatták Sík Sándor gyönyörű vallomásos verseit. E versek akkoriban tiltott gyümölcsnek számítottak, hiszen azokban az időkben a vallásos irodalom nem kaphatott fórumot, emlékeztetett. Egyik kedves költeményét (A néma Miatyánkot) is idézte a főpásztor a kötet végéről, amely akár kortükörként is felfogható ma már.
A 125 éve született és 50 esztendeje elhunyt költő munkássága zavarba ejtően sokoldalú, rendkívül gazdag, mutatott rá Borián Tibor atya, majd Radnótit idézve megállapította: „A költőnek nincs kora”. Szól hozzánk, jelen van a lelkisége ma is Egyházunkban, nevelőink között, s az ifjúság is ismeri őt. Előadásában ezután végigtekintette az alkotó, latin-magyar szakos szerzetes tanár életútját, hangsúlyozva, hogy keresztény pedagógusi személyisége, szellemisége szerteágazó munkásságának szinte minden területén jelen volt. Mint költőt a magyar vallásos költészet XX. századi megújítójának tekinti az irodalomtörténet. Kiemelte egyetemi professzori, hitszónoki, tankönyvírói tevékenységét is, és a magyarországi cserkészmozgalom elindításában betöltött szerepét. Költészetében kereste az új utakat, az őszinte hívő ember megnyilatkozási formáit, ugyanakkor őrizte a magyar keresztény lírai hagyományt is. Prohászka Ottokár püspököt, a magyar katolicizmus vezéralakját példaképül állította maga elé. Az embert teremtményi méltóságában, bűntől megsebzettségében fogadta el, vallotta tárásának, testvérének. Ennek megélt példája, hogy bátyjával, aki a szocialista rendszer kiszolgálója lett, világnézeti különbségeik ellenére keresztény testvéri kapcsolatot tartott fenn és ez kölcsönös volt közöttük.
Dr. Kovács Árpád irodalomtörténész Sík Sándor esztétikai szemléletéről tartott előadásában az irodalomtudóst mutatta be. Sík híres, máig egyetemi katedrákon is általánosan elfogadott, tanított Esztétika című tanulmánykötetéről szólott, szemléltetve egy versének (A legszebb művészet) elemző bemutatásán keresztül az irodalmár esztétikai értékelésének, alapvetésének vezérelvét, amelyet a tudomány és a művészet kölcsönhatásában fogalmazott meg. Sík Sándor esztétikájában ugyanis a filozófiai és tudományos esztétikai alapvetéssel egyenlő arányban szerepel a világirodalom, a zene és képzőművészet legjelentősebb szerzőinek idézése, nézeteik értékelése. Sík Sándor túllép a klasszikus esztétika, a XX. század első felének elméletei keretein, s főként két magyar alkotó, Arany János és József Attila munkásságára hivatkozik indoklásként. Esztétikájának lényege: a véges valóság csak a végtelennel való kölcsönhatásában értelmezhető.
Dr. Géczi János docens Sík Sándor himnuszfordításairól szólott, az 1943-ban megjelent Himnuszok könyvéről. Ebben a költő az akkor már ismert félmillió II – XVII. században íródott himnuszirodalomból válogatott egybe esztétikai és teológiai (hitelességi) szempontok szerint százötvenet, melyeket eredeti latin nyelven és saját magyar nyelvű fordításában közölt. A kötet a görög Alexandriai Szent Kelementől Szent Hilariuson át Szent Ambrusig, majd Nagy Szent Gergelyig és Aquinói Szent Tamásig tartalmaz liturgikus himnuszokat (szekvenciákat) és verses imádság-jellegű himnuszokat. Sík Sándor célja nyilván a bibliás lelki örökség, lelkivilág közvetítése, a teljesség-élmény megszólaltatása volt, az egyén és a világ harmóniájának bemutatása.
Dr. Ladányi István docens a költő Zrínyi Miklós- és Pázmány Péter-monográfiáiról szólt. Sík Pázmány-tanulmánya a magyar irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb adósságának lerovása, az író Pázmány portréja, irodalomtudományi szempontból is értékes alkotás, mutatott rá. Művében az embert vizsgálja, aki az író Pázmányban is megnyilatkozik. Bőséges idézetsor egészíti ki a monográfiát, jellemzően a szerző irodalomtörténészi szemléletéhez-eszköztárához, mellyel tudományos és művészi szempontokat egyaránt követ. Emiatt kritika is érte Sík Sándort gyakran, különösen Zrínyi-tanulmányának úgymond szubjektív szemlélete alapján, de a szerző e támadásokat rendre elhárította meggyőző érvelésével.
A tudományos ülést dr. Kovács Gábor egyetemi adjunktusnak Sík Sándor „Gárdonyi, Ady, Prohászka” című művéből Gárdonyiról alkotott irodalmi-lelki-szellemi megközelítésének bemutatása zárta. Sík kiváló esszékötetében Gárdonyit, a vallási problémákkal vívódó alkotót mutatta be, aki Istennel szembefordult, majd Istenhez visszatalált. E tanulmányában is az idézetek segítségével jellemez, Gárdonyit saját szavaival hozza életközelbe, lélekközelbe olvasóihoz.
Az egyes előadások között szemléltető Sík Sándor-versek és fordítások hangzottak el a Pannon Egyetem hallgatóinak előadásában.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”459″]
