Két turnusban volt a szokásos hittanos napközis tábor Pápán a Szent Anna templom hittanosainak július 12-16. és 19-23. között, összesen 48 hittanos kisdiák és 24 középiskolás segítő volt.

Sok minden a régi volt: pl. a helyszín a Szent József kápolna kertje és közösségi terei; a szorgos, kedves hitoktatók: Erzsi néni, Ági néni, Kornélia néni és Betti néni (Tóthné Oláh Erzsébet, a tábor szervezője és segítői Nemesné Kiss Ágnes, Licsauerné Szabó Kornélia, Fodorné Nagy Bernadett) a vidám gyerekek, de a programok újak voltak. Az idén Szent Józsefhez kötődtek, hiszen Ferenc pápa Szent József évet hirdetett az egyházban.

Ennek a tábornak már 18 éves hagyománya van a plébánián és a városban. Még a COVID sem tudta megtörni ezt a hagyományt, mert tavaly is volt tábor a járványügyi szabályok betartásával.

A tábor szellemisége. Jézushoz igazodott, az Ő örömhíréhez. Ő volt a mérce, és Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és holnap, vírus ide vagy oda. A tábor célja a közösségépítés, vallási ismeretek –és gyakorlat elmélyítése volt.

Minden nap volt közös imádság, bibliai foglalkozás, kézműveskedés, sport-és játék foglalkozás illetve daltanulás. Délelőttönként megtanultunk egy újabb gitáros éneket, s így péntekre a táborzáró szentmisére már összeálltak az énekek. A gitáros szentmise nagyon jó hangulatban telt mindkét pénteken. Kornélia néni és a középiskolások közül néhányan gitárral adtak hangulatot és kísérték a dalokat.

Már hagyomány az is, hogy a tábor egy napját gyalogtúrázással töltjük. Idén az öreghegyi kápolnához, majd a Hagyományok hegyére gyalogoltunk ki közösen, kicsik és nagyok együtt. A kápolnában imádkoztunk rózsafüzért, Szent József imát, énekeltünk gitáros énekeket és meghallgattuk Betti nénitől a kápolna történetét. A Hagyományok hegyén felmásztunk a római őrtoronyhoz hasonlító kilátóra, bebújtunk egy avar típusú jurtába, megismerhettük annak a kornak a szokásait, fegyvereit, ruháit egy kiállításon. Megrohamoztak a gyerekek egy palánkvárat és mivel ez a hegy korábban lokátor-állomás volt, a régi időket bemutató tablókat is láthattunk fegyverekről, katonai járművekről.

A tábort mindkét héten szentmisével zártuk, amelyen Salgó Ferenc atya és két káplán atya  (Máté atya és Zoltán atya) koncelebrált, a hittanosok pedig szolgáltak ministrálással, felolvasással és szép énekekkel.

La-la la-la la-la-la-la
La-la-la-la la-la-la-la
Ha valaki látja az arcomat,
ha valaki hallja a hangomat,
megtudja-e rólam, hogy Jézus él,s boldog-e az ember, ha szeretetben él.

Fodorné Nagy Bernadett

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »