Szent László-napi búcsúi szertartást és bérmálást tartottak a Veszprémi Egyházmegye területéhez tartozó balatonfűzfői gyártelepi templomban, a hajlék védőszentjének ünnepén.
A szertartást Bíró László tábori püspök vezette; koncelebrált Szécsi Ferenc helyi plébános, kisegítő tábori lelkész. A szentmise kezdetén a bérmálandó gyermekek köszöntötték a főpásztort, s felcsendült a Szentlélek kiáradásának eseményét felidéző Dsida Jenő-vers, a Pünkösd.
Homíliájában a főpásztor emlékeztetett: XVI. Benedek pápa a közelmúltban Milánóban fogadta az egyházmegye idei bérmálkozóit és bérmálandóit. A Szentlélek ajándékairól szólva felhívta a fiatalok figyelmét három fontos dologra, amely mindannyiunknak egy életre szóló feladatot jelent, s amelyek a Szentlélek-keresztségben, a bérmálkozásban meghatározó erejűek: hozzatok személyes döntést Jézus Krisztus követésére, éljetek az evangéliumi tanítások szerint, s legyetek szentekké.
Bíró László püspök rámutatott: a mai világban néha riasztóan hat ez a felhívás: Legyetek szentekké! A szent szónak mintha rossz csengése volna, mintha valamiféle ványadt, nem életre való teremtést jelentene, aki ebben a világban csak elveszett, sikertelen ember lehet. De ha felnézünk Szent László oltárképére, ábrázolásaira, egy életerős katonaembert látunk, akinek kard van a kezében, és aki tekintetével mégis az ég felé fordul, istenkereső lelkülettel. Szent az ugyanis, aki egész ember, aki lélekben, hitben és fizikailag is ép, erős – emelte ki a főpásztor. Egy kortárs gondolkodót idézett példaként: „Szent az, akivel ha találkozol, semmi kétséged nincs arról, hogy van Isten”. A szent olyanná formálódott élete folyamán, amilyenné Isten megálmodta.
Szent László legendáiból egy csodálatos ember alakja formálódik ki, egy olyan hazafias keresztény emberé, amilyenné a XXI. század embere is válhatna – fogalmazott Bíró László püspök. Majd arról elmélkedett, hogy Szent Lászlót gyakran hasonlították, hasonlítják az ószövetségi királyokhoz, prófétákhoz. Leggyakrabban a magyarság Mózeseként emlegetik. Mondván: ő is – mint Mózes, aki átvezette a pusztán a népet – csodálatosan táplálva őket és szomjukat oltva, gondoskodó atyja volt katonáinak. Hasonlították a győzedelmes Dávid királyhoz, aki csodálatosan legyőzte külső és belső ellenségeit; s hasonlítják Illés prófétához is, a tűz prófétájához, aki visszavonult a hegyre, hogy engesztelő imádságában találkozzék az Úrral.
Pozsonyban, a Szent László-templom oltárképe alatt olvasható a felirat: Moses Hungariae (A magyarok Mózese). Ez a felirat kifejezi azt is, mennyire hasonló a mi magyar népünk sorsa Isten ószövetségi népéhez. Hiszen mennyi támadás érte őket, Egyiptom, Babilónia, Asszíria, Perzsia, vagyis a nagy népek közepette kis szigetként élt a maroknyi zsidóság. De erős nemzet volt, s diadalmasan küzdött önállóságáért. A magyarság hasonlóképp, a szláv, a latin és germán népek tengerében, idegen nyelvvel, idegen szokásokkal élt. A prédikátorok mindig is bíztattak minket, tanuljunk a zsidóságtól. Mi is Isten egyik kiválasztott népe vagyunk, s a mi Mózesünk László volt – mondta a főpásztor.
Hogyan leszünk túlélők, a nagy népek tengerében, mi maroknyi magyarság, kérdezhetik sokan ma is. A prédikátorok három gondolata irányadó: az ószövetségi nép megőrizte a család szentségét, megőrizte egyistenhitét, és voltak prófétái, akik nem süppedtek bele a korszellembe, hanem kiemelték magukat. A zsidóság nemcsak a népek szorításában, hanem a szétszóratásban is megőrizte identitását kétezer éve. Mi keresztények hol vagyunk ettől? Tudatosítanunk kell: egy nemzet jövője nem a parlamentben, hanem a családokban dől el. Imádkozunk-e együtt, beszélgetünk-e családunk hagyományairól, őrizzük-e egységünket, keresztény identitásunkat? Ezek a feladatok állnak előttünk,
ez a követendő út – hangsúlyozta Bíró László.
A szentmiseáldozat a keresztségi a közösség és a bérmálandók keresztségi fogadalmának megújításával folytatódott, majd a főpásztor a szent olajjal megkenve homlokukat, és kézrátételével lehívva a Szentlelket, megbérmálta az arra felkészült fiatalokat.
Toldi Éva/Magyar Kurír
