A várba vezető úton népművészeti és kézműves vásár forgataga fogadta az érkezőket, mesterségek bemutatóival, a Szentháromság téren felállított szabadtéri színpadon néptánc együttesek, vásári játékok, bábelőadások várták az érdeklődőket. A Szaléziánumban a főegyházmegyei ifjúsági irodával közösen történelmi játszóházat, lovagi viadalt, íjászatot, a libaterelés hagyományának felelevenítését, gyertyamártást és más kézműves foglalkozásokat rendeztek a gyermekeknek, akik többek között elkészíthették Szent Mihály főangyal szárnyas ikonját is.

Szeptember 29-én vasárnap a búcsúi főünnepen a Szent Mihály székesegyházban ünnepi szentmisét celebrált Márfi Gyula érsek paptestvérei közösségében Nagy Károly apát-kanonok, a bazilika plébánosa vezetésével, melyet a Magyar Televízió élő adásban közvetített. Szentbeszédében a főpásztor a templom védőszentjének, Szent Mihálynak korunkhoz szóló üzenetéről szólott, amely a hit évében különös jelentőségű Isten atyai szeretetének és e szeretet elfogadásának vonatkozásában a büszke és önmagát istenítő mai ember számára.

Ha a hitet kizárólag az értelem aktusának fogjuk fel, akkor talán az angyalok hitéről nem is beszélhetünk, mutatott rá az érsek. Az angyalok ismerete Istenről ugyanis nem érzéki tapasztalaton és logikai okfejtésen alapul, mivel ők szellemi lények, s szüntelenül látják az égben a Mennyei Atyát. De a hit nemcsak értelem és belátás kérdése itt a földön sem, fűzte hozzá, hanem a jóakaraté is, s ez érvényes a mennyben is. Az alapkérdés ma is: Hajlandó vagyok-e elfogadni Istent és az ő kegyelmét, tudomásul venni Isten hatalmát, kész vagyok-e átadni magam szeretetének? A történelem a tanúja annak, hogy az istenhit, Isten megvallása intellektuális probléma volt és ma is az itt a földön. Ezzel kapcsolatban Ady versét idézte (Az éjszakai Isten) az érsek, mely az élet lüktető ritmusában a hitében el-elbizonytalanodó emberről szól, és Izajás prófétát, aki az ember számára „rejtőzködő Istenről” beszélt, szemben a XVIII. zsoltárral, melyben azt olvashatjuk: „Isten nagyságát hirdeti az ég, Isten nagyságát hírdeti az ég, / a mennybolt vallja kezei művét. / Egy nap a másnak ezt harsogja át, / erre tanítja éj az éjszakát…” Szent Pál is határozottan állítja, hogy Isten a teremtés óta műveiből felismerhető, mutatott rá a főpásztor. A világ valóban beszél Istenről, mint rendezőről és törvényhozóról, s beszél úgy is, mint egy művészről. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a Teremtő Istennek köszönhetjük a világ szépségét, azt, hogy egy folyamatos tárlaton járunk tavasztól őszig, Isten kiállításán, ahol ő maga a művész és a tárlatrendező, fűzte hozzá. Irodalmi példákkal (Berzsenyi Fohászkodás, Babits Az elbocsátott vad, Ady Istenhez hanyatló árnyék, és József Attila Boldog hazug és Nem emel föl című verseivel) illusztrálta a hit fejlődésének, Isten elfogadásának küzdelmes útját az ember életében. Mihály és az angyalok nagysága nemcsak abban van, hogy felismerték Isten nagyságát, teremtő erejét, hanem abban, hogy alázatos, gyermeki lelkülettel elfogadták Isten atyai szeretetét, s ettől indíttatva szívesen vállalták az emberek üdvösségének szolgálatát, emelte ki a főpásztor. Ez a mai ember számára szóló üzenete Szent Mihálynak. Végül Charles de Foucault Önátadás-imájával zárta gondolatait: „Atyám, kezedbe ajánlom magamat. Tégy velem akaratod szerint! Bármi is legyen, megköszönöm neked.”

A szertartás után a népi hagyományokat idézve a szabadtéri színpadon felsorakozott hagyományos ruhába öltözött pásztorokat (akik hajdan Szent Mihály napján hajtották be az istállókba, a karámokba állataikat a tél beállta előtt) s az egybegyűlt sokaságot ünnepélyesen megáldotta Márfi Gyula érsek.

Toldi Éva

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »