Szinódus 2021–2023: több mint száz helyi mentor segíti a közös utat

 

Egyházmegyeszerte zajlanak a Ferenc pápa által 2021 és 2023 között meghirdetett világszinódus helyi szakaszának előkészületei. Az egyházmegyénk plébániái, iskolái, közösségei által kijelölt helyi csoportvezetők, mentorok számára január 11-én kezdődtek meg a közös felkészülést segítő képzések.

A szinódusról bővebben itt olvashatsz: https://www.veszpremiersekseg.hu/wp-content/uploads/2021/12/Rovid-ismerteto-a-szinodusrol.pdf

A szinódus első, egyházmegyei szakasza 2021. október 17-től 2022 áprilisáig tart. Ebben az időszakban a szinódus kérdéseit – hogyan történt eddig és hogyan folyik ma az együtt haladás, ami lehetővé teszi az Egyház számára az evangélium hirdetését, illetve milyen lépésekre indít minket a Lélek, hogy szinodális egyházként növekedjünk? – imádsággal egybekötött helyi beszélgetések révén igyekszünk körüljárni közösségeinkben. A helyi találkozások az atyák, a hívek, az oktatási intézmények munkatársai, az intézményekhez kapcsolódó családok, valamint a közülük kijelölt segítők együttműködésével valósulnak meg. A helyi találkozók előkészítésében a Veszprémi Főegyházmegye Pasztorális Irodája segíti a közösségeket. Az öt, egyházmegyeszerte meghirdetett képzési alkalomra összesen körülbelül százhúsz segítő szándékú, leendő csoportvezető jelentkezett, akik ilyen módon szeretnének hozzájárulni saját egyházközségüknek, intézményüknek vagy közösségüknek a világszinódusba történő bevonásához.

A helyi mentorok felkészítése a közös imádságot követően kiscsoportokban zajló beszélgetésekkel indul. A beszélgetés témái, kérdései az egyházmegye számára kijelölt fő mottó, az Őseink hite a jövő reménye köré rendeződnek, majd az ehhez kapcsolódó megosztások, beszélgetések után a kisebb csoportok egy-egy képviselője valamennyi résztvevő előtt összefoglalja az elhangzottakat. Fontos eleme a szinódusi tapasztalatnak a reflexió, melyben valamennyi résztvevő felfedezheti, miként, hol van jelen Isten és az Ő akarata a közösség megéléseiben, gondolataiban, javaslataiban, a másik emberben. Az ezt követően kapott gyakorlati szempontok és segédanyagok, valamint a személyes élmény révén a segítők már gördülékenyebben szervezhetik meg saját közösségeikben a szinodális megosztásokat.

Az első, Pápán megtartott képzési alkalmat január folyamán további négy követi Zircen, Alsópáhokon, Veszprémben, illetve Tapolcán.

A leendő helyi csoportvezetőket, akik személyesen nem tudnak részt venni valamely képzésen, január 18-a után online alkalommal segítik a felkészülésben.

 

Beszámoló az első képzési alkalomról a Pápa Városi Televízió összefoglalójában (a 7. perctől):

https://www.youtube.com/watch?v=ECdAJlV-NBE&list=PL7EF56D02C16324FC

(Forrás: VTV Pápa Híradó, 2022.01.12. szerda)

 

További információk:

Veszprémi Főegyházmegye

Egyházmegyei tudnivalók a szinódusról: https://www.veszpremiersekseg.hu/lelkiseg/

Pasztorális Iroda: pasztoralis@veszpremiersekseg.hu

A világszinódus központi honlapja: www.synod.va

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »