„A betegség váratlanul, meglepetésszerűen érkezik, megváltoztatva a valóságot. Leomlanak vélt kapaszkodóim. Új szereposztás kezdődik életem drámájában. Mindenki főszereplő, a szenvedő ás a segítő, a család, barátok, szakemberek. Nem mindegy, hogyan játszom el…”

A betegség drámájában segítőnek lenni szolgálat, mely szolgálatban csak az Úr Jézus példáját követve szabad a betegek mellé odaállni. Erről beszélt Janig Péter atya 2016. március 5-én, pénteken, 17 órakor Veszprémben, a Szaléziánumban.

Ha valaki súlyos beteg, az az élete legnagyobb küzdelmét vívja. Ha akkor jelen tud mellette lenni valaki, aki az Isten embere, akkor a beteg megtapasztalja az igazi Reményt. Ferenc pápa azt mondja az Egyház azért él, hogy az irgalom helye legyen. Vissza kell adnunk az embernek az emberi méltóságát, ezért fontos feladatunk, hogy meghallgassuk a másikat. Ehhez azonban oda kell szánni az időt, mert a lényegi dolgokról, a lelki dolgokról akkor lehet beszélni, ha kialakult a bizalom, amihez idő kell. Ennek a szolgálatnak az a lényege, hogy a Lélek átalakítson. Ha lehullanak az álarcok, létrejön a valódi találkozás.

A kórházi szolgálat nem térítés. Az igazi lelkigondozó a Szentlélek, mi csak beteglátogatók lehetünk, akik az Úr Jézus példáját követve elvihetjük Isten szeretetét, a Reményt. Ennek feltétele a személyes Istenkapcsolat, az ima.

Sokféle az ember, a beteg is. Hitét gyakorló és nem gyakorló. Teremtettségünk által minden ember szívében valahol ott van az Isten. Az más kérdés, hogy hogyan nevelték, találkozott-e pappal, vagy sem, milyen sérüléseket hordoz. Az embereknek nem az Istennel van baja. Minden ember vágyik arra, hogy az Isten szeresse őt és átkarolja. Mert az ember az Isten mellett van biztonságban. Merthogy Tőle jöttünk és Hozzá megyünk.

Manapság földi életünk során nem tanuljuk meg, hogyan kell odamenni egy beteg emberhez. Régen ez természetes dolog volt. A kisgyermek látta, hogy a szülő hogyan ápolja a nagyszülőt, dédszülőt, és beletanult. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Megtanulta hogyan kell jelen lenni.

Napjainkban sok haldokló mellett senki nincs jelen. Ha van hitem abban, hogy az Isten fog rólam gondoskodni, akkor jelen tudok lenni a haldokló hozzátartozóm mellett.

Mert mit ér az embernek ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?

Janig Péter atya 12 éve kórházlelkész. Megszervezte a budapesti kórházlelkészi szolgálatot, és s sürgősségi betegellátást. Minden budapesti kórháznak megvan a kórházlelkésze, aki heti egy délutánt benntölt a kórházban. Péter atya maga 7 kórházat lát el, közte az Országos Onkológiai Központot. Közel 150 önkéntes segítővel dolgoznak. Budapesten elérhető egy központi telefonszám, amin keresztül sürgős esetben papot lehet hívni egy haldoklóhoz.

Az előadás ide kattintva meghallgatható.

 

 

FC8A0594 FC8A0652 nl0305szalezibeteg2

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »