„Szólj be a papnak!” – hangzatos elnevezés, hiszen kinek ne lenne legalább egy-két olyan kérdése vagy gondolata, amit szívesen feltenne egy lelkésznek vagy papnak. Ilyen alkalomra került sor február 12-én a veszprémi Hangvillában a házasság hete alkalmából. Már a megjelölt tematika is magáért beszélt: A házasság kapujában. A kérdések kereszttüzében Isó Dorottya evangélikus lelkész, Závodi Zsuzsanna református lelkész, dr. Takáts István katolikus pap, érseki helynök várta az érdeklődőket. A vitaest moderátora Varga Endre, a Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház vezetője volt.

Mindhárman őszintén, saját szolgálati idejükben történt eseményeket felidézve, esetleg anekdotákat megosztva válaszoltak a résztvevők kérdéseire, ahol többek között szóba került például a fiatalok közösségi médiában, interneten való jelenléte, a média által sugallt hamis illúziók. A Házasság hetében beszéltek a fiatalok elköteleződésének hiányáról, a tabuk megszűnéséről. De felmerült a kérdés, hogy ha a házasságok fele válással végződik, ennek tudatában van-e értelme még házasságot kötni? Tényleg csak egy papír a különbség az együttélés és a házasság között? Hogyan viszonyulnak az egyházak a házasság előtti együttélésről, valamint lehet-e ok a válásra?

Ha párválasztásról van szó, akkor fontos, hogy olyan embert keressek, akivel az élet céljaiban és az élet alapkérdéseiben egyet tudok érteni – hangsúlyozta Isó Dorottya evangélikus lelkész a fiatalok elköteleződésével kapcsolatban.

Závodi Zsuzsanna református lelkész elmondta, tapasztalatai alapján, ha a tizenéveseket megkérdezi: létezik-e örök hűség? Akkor a legtöbb fiatal azt mondja, hogy létezik. Az nagy kérdés, hogy mit tesznek ezért? Azt gondolom, hogy van örök szerelem, de ennek át kell alakulnia bizalommá és önátadássá és azt mondani, hogy a másik javát keresni jobb, mint mikor a saját javamat keresem – fejtette ki.

Erre reagálva dr. Takáts István érseki helynök elmondta: Nem az igazit kell keresni, hanem az igazat, akiért érdemes változni. Hiszen két ember, amikor találkozik, akkor két világ is találkozik. Nagyon fontos mindenestől igent mondani a másikra, hogy azt az igazit találjam meg, akiért érdemes változnom, akiért érdemes akár magamat korlátozni. Tudnék-e élni nélküle – tehetjük fel a kérdést. Amikor az embert megérinti a másik lényéből ez a valóság, hogy nem akarok nélküle élni, akkor az igazi lehetősége érkezik meg, hogy igaz lesz-e az rajtunk áll – fogalmazott.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 Három debreceni keresztény gyülekezet összefogásával indult a kezdeményezés, melynek célja egyfajta “kocsmai evangelizáció”, hogy alkalmat adjanak főleg olyanok számára, akik nem járnak templomba és gyülekezetbe, hogy a saját életük nagy kérdései kapcsán megismerkedhessenek a hagyományos, bevett egyházak képviselőinek álláspontjával, és találkozzanak a hittel, Jézus Krisztus üzenetével.
A rendezvények egyszerre szolgálják a hitéleti ismeretterjesztést és a vitakultúra fejlesztését, valamint fórumot biztosítanak a legaktuálisabb társadalmi kérdések széleskörű, interaktív megvitatásának.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »