Immár harmadik alkalommal szerveztek kerékpáros zarándoklatot Bódi Mária Magdolna, a Veszprémi Főegyházmegye boldoggá avatásra váró fiatal vértanújának nyomában április 15-én, pénteken.

Szigligetről, Magdi születési helyéről rövid ima után indultak útnak a zarándokok, hogy biciklivel megtegyék azt több, mint 70 km-t, ami felöleli Magdi életének főbb állomáshelyeit. Az első állomás Badacsonytördemic volt, ahol Magdit megkeresztelték, itt Kovács Károly plébános fogadta a zarándokokat, akiket Szécsi Ferenc balatonfűzfői plébános is kísért. A Szent Mihály Főangyal plébániatemplomban elimádkozták a loretoi litániát, kérve a Szűzanya pártfogását a zarándoklat sikeréért, majd Juhász Gábor atya, Budapest-vizafogói plébános – a zarándoklat lelkivezetője – rövid elmélkedésében Magdi tisztaságát állította a zarándokok elé, mely tisztaság napjainkban szinte érthetetlen a legtöbb ember számára.  Innen indultak tovább Köveskálra, ahol Magdi iskolába járt. Itt Baladincz József plébánossal imádkoztak a templomban, majd a zarándokok Magdi emléktáblájánál helyeztek el koszorút rövid imádság után.

Balatonfüred Balatonfűzfő érintésével Litérre érkeztek a délutáni órákban, ahol Márfi Gyula érsek megáldotta a Litért és Balatonfűzfőt összekötő kerékpárutat, melyet Szécsi Ferenc plébános kezdeményezésére a két önkormányzat Bódi Mária Magdolnáról nevezett el. Az ünnepségen felavatták mindkét végpontnál az ezt jelölő táblát. Márfi Gyula érsek áldása után köszöntőt mondott Szedlák Attila, Litér és Marton Béla, Balatonfűzfő polgármestere is. Ezt követően koszorút helyeztek el a fűzfői gyár bejáratánál tavaly elhelyezett emléktáblánál. A kerékpárosok a Balatonfűzfő-gyártelepi templomban érseki szentmise keretében – melyet Márfi Gyula érsek vitéz Ajtós József László esperessel, Szécsi Ferenc plébánossal és Juhász Gábor atyával együtt mutatott be – adtak hálát a nap kegyelmeiért, és imádkoztak a helybeliekkel Magdi boldoggá avatásáért. Márfi Gyula érsek szentbeszédében a napi evangéliumhoz kapcsolódva a szentáldozás fontosságára hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva, hogy abban a templomban, ahol ezt a szentmisét ünnepelték, Bódi Magdi naponta találkozott több mint 70 évvel ezelőtt az Úr Jézussal. Ez erősítette őt is vállalt küldetésében, és kell, hogy mindannyiunkat megerősítsen a saját életünkben.

 A szombati, április 16-i délelőtti litéri megemlékezésre érkezve – ahol a szentmisét Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Püspökkari Konferencia ifjúsági referense mutatja be Márfi Gyula érsekkel – fejeződik be a zarándoklat, melyet a tervek szerint augusztus elején rendeznek meg legközelebb.

IMG_8877 IMG_8873 IMG_8869 IMG_8854 IMG_8842 IMG_8840 IMG_8830 IMG_8831 IMG_8837

 

IMG_8887 IMG_8888 IMG_8914 IMG_8972

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »