Az idei Szülői esték második előadását 2022. december 8-án tartották Veszprémben a Padányi Iskolában, a szervező a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája volt. A média és a gyermeknevelés kérdéseiről dr. Gorove László és felesége, Krisztina párkapcsolati szakértők tartottak érdekfeszítő előadást.

Elmondták, hogy a gyermeknevelés egyben önnevelés is, alapvetően a szülő a példáját adja át, a média használatánál ez különösen igaz. Modellszerepet töltenek be, még akkor is, ha az internet dolgaiban a gyerekek és fiatalok gyakran jártasabbak náluk. Mindenképpen komoly felelősségük, hogy gyermekeik megfelelő internethasználatát felügyeljék és hogy neveljék őket ezen a területen is. Ez azzal jár, hogy folyamatosan kell magukat is képezni, figyelni az újabb és újabb folyamatokat, lehetőségeket.

Az előadásban elhangzott, hogy a digitális világban az eseményeket leginkább mindenki magában éli meg. Nincs meg az élmény, mint egy könyv olvasása során, ahol személyesen impresszióvá válnak az olvasottak, és ezeket meg lehet osztani egymással élő közösségekben.

A televízió időt megsemmisítő hatására is kitértek. Még ma is sok időt töltenek az emberek a TV előtt. A rajta felnövekvő generációk beszédfejlődése is megszenvedi ezt, és későbbi személyes kapcsolataik kialakítását is nehezíti.

Az okostelefonokkal kapcsolatban elmondták, minden ilyen eszköz használatának vannak előnyei és hátrányai, ezeket mérlegelni kell. Különböző kutatási adatok alapján elemezték a különböző korosztályok digitális tapasztalatait, felhívták a figyelmet a Facebook előnyeire és veszélyeire, az internet függőség jeleire is. Beszéltek a filmekről, a bennük látott történetek készen érkeznek, a képzelet nem sok szerepet kap.

Kiemelésre került a digitális jólét fontossága, vagy épp annak a hiánya. A virtuális térben eltöltött idő növekedése rombolja a családok működését, a gyermekek fejlődését. Jobban oda kell figyelni a gyereknevelésre, tudatosan kell jó szülővé válni ezen a területen is.

Gorove László diakónusként is szolgál. Beszélt II. János Pál pápa Az egyház és az internet című, 2002-ben kiadott üzenetéről. Ebben a Szentatya a következőkről írt: „Nem kellene megengedni, hogy a gyerekek szörfözés közben teljesen magukra legyenek hagyva. A szülők és a gyerekek beszélgessenek világhálós élményeikről, és az is jó ötlet, hogy hasonló gondolkodású családokkal beszélgessenek, közösen szerezzenek tapasztalatokat. A szülő alapvető kötelezettsége, hogy segítse a gyereket saját önálló döntései meghozatalában. Felelős internet használókká kell őket nevelni, nem olyan internet függőkké, akik már a természetet sem ismerik, és saját kortársaikkal sem érintkeznek.”

Az előadás után a résztvevők kérdéseket tehettek fel az előadóknak, az előadás egy hasznos beszélgetéssel zárult.

Családpasztorációs Iroda

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »