Keszthelyen, a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban celebrált ünnepélyes hálaadó Te Deum szentmisét Dr. Udvardy György érsek a Ranolder János Római Katolikus Iskola diákjainak és tanárjainak.

A szentmise elején Őry Gábor iskolaigazgató köszönetét és háláját fejezte ki a veszprémi Főpásztornak és hálát adott a Jó Istennek, hogy a megpróbáltatások, nehézségek és a járványhelyzet ellenére is a Ranolder Iskola egy szép, eredményes, jó tanévet tudhat maga mögött.

„Szeretnénk hálát adni, nemcsak egy köszönömöt mondani, hanem mindazt, amit kaptunk, amik vagyunk az Úristennek megköszönni. Ezt legméltóbban semmi mással nem hasonlítható módon, a szentmise áldozat, a hálaáldozat által tudjuk tenni Krisztushoz kapcsolódva.” – hangzott el a szentmise elején.

A veszprémi érsek prédikációjában rámutatott arra a diákokhoz és a tanárokhoz fordulva, hogy vissza kell tekinteni a teljes tanévre, fel kell fedezni mindazt a sok-sok jót, amelyet a tanév során kaptak, amelyet tanultak egymástól és mindezért hálát kell adni.

Jézus arra bíztat minket, hogy szeressük ellenségeinket, ám ez sokszor lehetetlennek tűnik. Sokszor még nehéz azokat a társainkat is szeretni, akiket amúgy szeretünk. Isten erejéből, Isten jóságából felül tudja múlnia magát az ember. Önmagunkat is képesek vagyunk felülmúlni. Akaratunkat, fájdalmainkat, sérelmeinket is felül tudjuk múlni. – mondta el a veszprémi érsek.

Nem lennénk erre képesek, de éppen azért, mert bízunk Jézus Krisztusban, és Őt bátran tudjuk követni, hisz számtalan példáját és tanítását láttuk, így képesek vagyunk felülmúlni önmagunkat és a tökéletesedés felé haladni. Bíznunk kell Őbenné, hisz általa és parancsainak megtartása útján válunk mindannyian krisztusi emberré!

„Ilyen módon köszönjük meg ezt a tanévet, hogy mind a tanár, mind a szüleid, mind te, saját magad számára, osztálytársaid számára Istennek a jóságát tudod jelenvalóvá tenni. Ezt köszönjük meg, hogy ezt felfedezted, hogy ezt akartad tenni, hogy akarod ezután is és akarsz ebben növekedni, ezért vagyunk hálásak” – hangzott el a szentbeszédben.

A főpásztor homíliája végén elmondta: „Nagyon hálás vagyok, hogy sok-sok erőfeszítés és küzdelem következményeként is eljutottunk ennek a tanévnek a végére, és most, amikor itt veletek hálát adok, akkor gondolok a főegyházmegye összes oktatási intézményére, a többi diákra, többi pedagógusra, szülőre is.”

A szentmise végén a Ranolderes diákok ünnepi műsorral és az egyik diák ajándékba készített festményével köszönték meg a tanévet és a veszprémi érsek jelenlétét, tanítását.

A főpásztor örömteli, áldott, szép, lélekemelő programokkal teli vakációt kívánt a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt!

A záróáldás előtt közösen elénekelték a Te Deumot.

A Te Deum visszanézhető:

https://www.youtube.com/watch?v=7tCq9kGWsDc

Keszthelyi Televízió riportja:

https://www.youtube.com/watch?v=IFr1sQt76H8

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »