Idén is megrendezték az Újszövetség maratont a balatoni nagyközségben. Ezúttal több mint nyolcvanan olvasták a Szentírás második részét, majdnem 24 órán át.

A húsvét előtti készületet segítő, ökumenikus alkalmat 2015-ben rendezték meg először, s azóta – két covidos esztendőt leszámítva – minden nagyböjtben megtartják, mondta el Hársfalvi Györgyné programszervező, a maraton ötletgazdája. Alkalmanként 80-100 ember csatlakozik, ezúttal 84-en regisztráltak, akik közül a legifjabb hét, a legidősebb pedig 98 éves volt. A résztvevők köre pedig nem csak Gyenesdiásra korlátozódik, jönnek a térség számos településéről, Balatonedericstől Hévízig.

– Idén a békéért olvasunk, tavaly is ez volt a felajánlásunk. A jelentkezők ehhez hozzáteszik saját lelki vágyukat, van, aki a szüleiért, a betegekért, gyógyulásért, elhunyt szeretteiért ajánlja a felolvasást. Jön erre az alkalomra a kőművestől az egyetemi tanáron keresztül a diákokig, óvónőkig mindenki, széles a résztvevők palettája korban és nemben is – fogalmazott Hársfalvi Györgyné.

A fő szervező szerint a Biblia ma is vonzza az embereket, ebben rejlik a gyenesdiási maraton sikere. Jó néhányan olyanok is csatlakoznak, akik ugyan nem járnak templomba, de a „maratonra elmerészkednek”, vállalva a szent szövegek olvasását. Hozzátette: e program segíti a húsvéti előtti elmélyedést, a készületet, az elcsendesedést, s talán e lelki élmény s az erre való törekvés is hozzájárul ahhoz, hogy minden esztendőben csatlakoznak új résztvevők.

Hársfalvi Györgyné mellett ezúttal – immár második alkalommal – Pékné Orbán Julianna is végig talpon volt a maraton ideje alatt. Most a lelki felajánlás mellett az volt vállalásának mozgatórugója, hogy ezzel is készült a keszthelyi református közösség áprilisi jótékonysági estjére, amelynek háziasszonya lesz. Olyan igéket „gyűjtött”, amiket szívesen visznek majd magukkal ama program résztvevői is. Szerinte a Biblia irányt mutat, mindenkinek.

– Nálunk a férjem s a fiaim is katolikusok, most a keresztlányom is egy ökumenikus esküvőn vesz majd részt Pannonhalmán. Úgy gondolom, ez mindenki számára üzenet, s felekezettől függetlenül jó, hogy itt vagyunk. Gyenesdiáson képviselteti magát mindegyik történelmi egyház ezen a felolvasáson, s mindez nagyon jó felkészülés húsvétra, a feltámadás ünneplésére, emellett nagyon jó közösség jön ilyenkor össze – emelte ki Pékné Orbán Julianna.
Kijelentette: ez a sorozat azt is szolgálja, hogy a Bibliára irányítsa a felnövekvő generációk figyelmét, s persze mindenkiét, aki szeretné megtalálni a helyét a világban.

(forrás-szöveg: Péter B. Árpád/Zalai Hírlap)

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »