Nagy szeretettel köszöntöm a főegyházmegye papságát, katekétáit, a katolikus iskolák pedagógusait! Szeretettel köszöntöm a közösségek tagjait!
Nagy örömmel készülök én magam is a kedves testvérekkel együtt a nagyböjti időre. Arra az időre, amikor az egyházunk megajándékoz bennünket azzal, hogy készülhessünk Húsvét ünnepére. Húsvét ünnepe ragyogja be nagyböjti készületeinket is. Az idei esztendőben az efezusiaknak írt levélből a negyedik fejezetet, huszadik versétől kezdődő részből emelek ki egy részt, amit összefoglalva így tudunk megfogalmazni: újuljatok meg Krisztusban! Mennyire szükségünk van erre. Szüksége van erre azoknak, akik készülnek a keresztség felvételére, azoknak, akik bármilyen más beavató szertartási szentség vételére készülnek. De szüksége van erre a keresztény közösségnek is, és mindannyiunknak személy szerint is. Újuljunk meg Jézus Krisztusban! Húsvét éjszakájának a fénye ragyogja be már most is nagyböjti készületünket! Hiszen ami Húsvét éjszakáján történik, vagyis, hogy odakötjük az életünket Krisztushoz, úgy akarunk élni, ahogyan Ő tanított bennünket, olyan testvéri közösséget akarunk kialakítani, amit Ő kívánt. És szeretnénk elvetni magunktól minden olyan szokást, gondolkodást, kialakult gyakorlatot, közösségi életvezetést, ami nem méltó Krisztushoz. Szeretnénk ezt megtenni, mert Krisztust ismerjük, Krisztust szeretjük, és Krisztus módjára akarunk élni.

Újuljatok meg Krisztusban! Nem mindig könnyű ez. Hiszen mindennapjainkat átjárják az aggodalmak, a napi teendők sokszor belepik gondolatainkat, sokszor olyan félelmek érintenek bennünket, amelyekről úgy gondoljuk, erősebbek az Istennél, úgy gondoljuk, majd ha ezeket legyőzzük, ezeken túl jutunk, akkor foglalkozhatunk az Isten dolgaival. Pedig a megújulás Krisztusban azt jelenti, hogy mindent átadunk annak a Krisztusnak, aki a mindenség Ura, aki bemutatja számunkra az Istent, mint Atyát, aki irgalmas Atyaként törődik velünk, gondoskodik rólunk, és aki kész megbocsátani bűneinket. Mert a Nagyböjtben bűneinkre is kell figyelni. De csak azután tudunk a bűneinkre figyelni, miután már fölfedeztük, hogy az Isten tényleg szeret bennünket. Tényleg Atyaként van mellettünk. Tényleg az Ő Lelkével mindent túl tudunk élni, minden fölé tudunk kerekedni, új gondolatot tudunk befogadni általa. Újuljatok meg Krisztusban! Ez jelenti számunkra azt, hogy napról-napra nagyböjt napjait és a kialakult gyakorlatokat fölhasználva egyre jobban akarjuk megismerni Krisztusunkat, újból, egyre jobban akarjuk megismerni és befogadni az Ő tanítását és törvényeit, és egyre jobban akarjuk mindennapi életvezetésünket, kapcsolatainkat, ahhoz a Krisztushoz kötni, aki számunkra az életet jelenti. A halált, és az életet. És hisszük, hogy az Ő parancsai, az Ő tanítása mindannyiunk számára lehetővé teszi ezt a szellemi, lelki, fizikai megújulást. Újuljatok meg lélekben! Újuljatok meg testetekben, újuljatok meg gondolkodásmódotokban, újuljatok meg Krisztusban! A megújulás azonban nem pusztán egy vágy, nem egy elgondolás. Megújulás nem valami rossznak pici javítását jelenti. Hanem egy tökéletesen újat. Amiben reménykedés van, öröm van, bátorság van, bizalom van. Mennyire szükségünk van erre. S mennyire szüksége van a világnak is arra, hogy a krisztusi emberek ezt a megújult Krisztusi lelkületet hordozzák. Az új, nem a világ szerint új. Az új, Krisztus lelke szerint új. Újuljatok meg Krisztusban! Ezt akarjuk magunkra ölteni, ezt akarjuk jobban megismerni Nagyböjt idején, és ezt szeretnénk majd méltó módon ünnepelni Húsvét éjszakáján. Áldott, bátor készületet kívánok minden kedves testvéremnek!

 

Comments are closed.