Idén is folytatódik a Katolikus Karitásznak a “Vára a nyár” című programja, amely 10 héten keresztül közel 3600 gyermeket fog nyaraltatni.

A  Karitásznak az idei évben a Magyar Katolikus Püspöki Kar jóvoltából sikerült egy táborhelyet megvalósítani Balatonakaliban, ahol ezen a héten közel 50, a háború elől menekülő családok gyermekeit fogadták. Ebből az alaklomból tartottak sajtótájékoztatót és ünnepélyes tábormegáldást, melyet Spányi Antal püspök atya végzett.

Soltész Miklós államtitkár köszöntőjében elmondta, ennek a tábornak a célja az, hogy akik most itt vannak Magyarországon, és amennyire csak lehet, egymást is megismerjék, barátságokat szőjenek, pihenjenek a szülik, édesanyák, nagyszülők pedig pár nap szünetet kapjanak.

Grexa Liliána, Ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló beszédében megköszönte az Ukrán nemzetiség nevében a Katolikus Karitásznak, püspök atyának és Gábor atyának is valamint minden  segítőnek, hogy ennyire szívükön viselik a Magyarországra érkező Ukrán menekültek sorsát, és ezen keresztül még abban is tudnak segíteni, hogy nyáron ezek a gyermekek egy ilyen szép környezetben ilyen szép élményekkel töltődjenek fel.

Écsy Gábor atya a Karitász országos igazgatója ünnepi beszédében úgy fogalmazott, ez a tábor sok mindenre alkalmas, játékokra, ismerkedésre, arra, hogy kis közösségek alakuljanak itt a Balatonon, ami gazdag programot tud kínálni, de legfontosabb üzenete, tartalma ennek a tábornak az, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, hogy a szeretetet, amit a Karitász próbál átadni, és amellyel próbálja szervezni ezeket a programokat is, ezt Ők is megérezzék és magukkal vigyék. “Azt kívánom, hogy ez a pár nap, ami a táborból hátra van, ez élményekben gazdag legyen. Természetesen vigyázzatok egymásra és magatokra is, és ezekkel az élményekkel térjetek majd haza, és a szüleiteknek is azt kívánjuk, hogy a Jóisten segítse Őket ebben a nagy kihívásban és bízunk abban, hogy ez a dolog azért hamarosan helyreáll.” -mondta el Écsy Gábor atya.

Spányi Antal püspök, a Kartász elnöke arról beszélt, hogy amint eljutott a Karitászhoz a hír, Ukrajna népe bajban van, Magyarország népe kitárta a szívét, kitárta a határokat, és készséggel, segítőkészséggel, barátsággal várta azokat, akik hozzánk jönnek oltalomért, segítségért.  “Az Istentől kapott szeretet erősebb, mint a háború gyűlölete, mely pusztít és rombol. Kívánom, hogy a barátság, a szeretet, a Jóisten kegyelme őrizzen benneteket és családjaitokat, családjaitokat, és adjon békét az egész világnak.” -mondta el püspök atya, majd közös imádságban megáldotta a tábort, amelyben minden itt lévő és a későbbikekben ide érkező gyerek tud majd pihenni, barátságokat kötni, megerősödni.

Az ünnepség végén a gyermekek egy-egy énekkel fejezték ki köszönetüket a Karitásznak, a Magyar Kormánynak, minden segítőnek és mindenkinek, aki bármiben is segítséget nyújtanak nekik.

A jelenlétpontokon már több mint 330 család fordult segítségért. Barabáson továbbra is 24 órás szolgálatot teljesít a Karitász, de a határon túl is, Kárpátalján, illetve Ukrajnában rendszeresen indulnak a segélyszállítmányok.  A külhoni Karitásszal folyamatos az egyeztetés, hogy minél több segítség jusson el a határon túlra, az ott maradt emberek megsegítésére, és természetesen azoknak, akik a háborúnak a különböző nehézségeit, terheit kénytelenek elszenvedni. Akik bármiben szívesen segítenének keressék a veszprémi jelenlétpontot: Veszprém Damjanich u. 3/A 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »