Dr. Udvardy György érsek vezette a gyászszertartást, melynek keretében utolsó útjára kísérték Sabjanics Miklós esperest, badacsonytomaji plébánost február 27-én, szombaton a Szent Mihály főangyal-templomban, Sümegcsehin. Az érte mondott gyászmisét a járványhelyzetre való tekintettel szűk körben tartották meg, részt vettek rajta a papság képviselői, a rokonság – köztük hat testvére, valamint legközelebbi barátai. A szertartásokba a Veszprémi Érsekség Youtube-csatornáján és Facebook-oldalán keresztül, élő közvetítés segítségével kapcsolódhattak be a hívek.

Sabjanics Miklós kerületi esperes, badacsonytomaji plébános életének 52., áldozópapságának 29. évében, 2021. február 17-én, a budapesti Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének.

Elhunyt paptestvérünk Keszthelyen született 1969. február 16-án. Veszprémben szentelték pappá 1992. június 24-én. Káplán volt a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébánián (1992-95), a veszprémi Regina Mundi Plébánián (1995-97). Plébános volt Herenden (1997-2020), ahonnan oldallagosan ellátta a Hárskúti Plébániát (1997-2020), a Városlődi Plébániát (1998-2008), majd 2020. augusztus 1-től haláláig Badacsonytomaj plébánosaként szolgált, ahonnan oldallagosan ellátta a Kővágóörsi Plébániát. 2020. január 1-től az állandó diakónusok főegyházmegyei referense, 2020. augusztus 1-től pedig a Tapolcai Kerület esperese volt.

A szentmise főcelebránsa, dr. Udvardy György érsek  a liturgia elején  közvetlen szavakkal emlékezett meg Miklós atyáról, megköszönve papi áldozatát, szolgálatát, szenvedését és küzdelmét.

– Isten titka az élet és a halál és Isten titka, misztériuma a föltámadás. Ebben a misztériumban vagyunk most itt egyek és megköszönjük Miklós testvérünk életét, készséges lelkületét, amikor örömmel szolgálta a rábízottakat – hangsúlyozta a főpásztor.

Saját nevében, valamint az egyházmegye papsága nevében Szabó János gazdasági helynök – akivel egyidőben részesültek az egyházi rend szentségében – búcsúzott. A szentbeszéd kezdetén elmondta, hogy a megrendültség, az imádság és a hála gyűjtött össze bennünket, ezen a mindnyájunk számára egyszerre hihetetlen és fájdalmas napon. Megrendültség jár át bennünket, hiszen azt látjuk a koporsóra írva, élt 52 évet. Átjár bennünket egyfajta indulat is, a tehetetlenség miatt, hogy minden lehetséges emberi erő és tudomány bevetése sem tudta Őt megmenteni. Emlékeztetett: valljuk meg őszintén testvérek, sok-sok szívben ott van a talán nem egészen átgondolt “Márta-i keserűség” , a vád szava Isten felé: Uram, ha itt lettél volna (Jn 11,21). Hol voltál? Hiszen annyit imádkoztunk, kérleltünk, könyörögtünk.

– Legyen az első gondolatunk a vádló kérdésre: Isten ott volt, és Isten itt van velünk! Hallotta minden könyörgő szavunkat, imánkat és most is látja fájdalmunkat, könnyeinket, megindultságunkat. Hallja a hozzá szálló imát. Isten, a mi Atyánk nem veszi semmibe mindezt és nem felejti el! Ebben a keserves órában a Jóisten hozzá teszi: Ember, te se légy feledékeny, emlékezz vissza, amire tanítottalak – a szolgám, Miklós atya által is – “Én vagyok a te Urad, Istened! Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj! A szolga nem lehet nagyobb uránál és a szolga nem ültetheti urát a vádlottak padjára” – hangsúlyozta János atya. Hozzátette: élet és halál – ahogy érsek atya bevezetőjében hangzott – a létezés legnagyobb titkai, amelyek kimutatnak ebből a világból, melyeket a hit fénye nélkül meg se közelíthet az ember. A teljes valóságra nyitott szív azonban pontosan látja az igazságot. János atya rámutatott arra, hogy világba való jövetelünk, megérkezésünk és elmenetelünk is az Ő kezében van, a legbiztosabb kézben. Ő határozta meg, hogy mikor érkezünk a földre és mikor kell elmennünk a földről. Mennünk kell, de nem a semmibe, hanem Hozzá a teljességbe. Hozzá, aki örökre akarja, hogy legyünk, hiszen Ő hívott meg bennünket az örök életre. A mi kedves atyánknak, Miklósnak az Úr ennél is többet adott, ezt idézzük most emlékezetünkbe:  Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek, és prófétául rendeltelek a nemzetek javára (Jer 1,5) Ez lett Neki, mint kiválasztottnak a hivatása, amelyet készséges szívvel fogadott el – fogalmazott. Mindenki nevében, aki valaha Téged tisztelt, elfogadott és szeretett, szeretnék hálát adni a Jóistennek Érted.

-Szeretném megköszönni a Jóistennek, hogy szinte mindig életre kelthető jókedvvel és tapintatos humorral áldott meg. Nem volt olyan találkozás, hogy ne derültünk volna hatalmasokat spontán jövő vicceiden vagy régi emlékeken – idézte fel a helynök. Főként azt szeretnénk megköszönni a Jóistennek, hogy kegyelme a szó szoros értelmében mindvégig veled volt. Megköszönjük a Jóistennek azt a nagy irgalmat, hogy mindvégig segített Téged, a diakónusszenteléskor elhangzó gyönyörű püspöki felhívás megtartásában: „Vedd, Krisztus evangéliumát, amelynek hirdetője lettél! Ügyelj arra, hogy amit olvasol, hidd, amit hiszel, tanítsd, és amit tanítasz, kövesd is!” Ez minden pap hitelességének a kulcsa.

A homília végén emlékeztetett: végső szavunk méltó, hogy az imádságé legyen: Szent és üdvös dolog tehát imádkozni a halottakért, hogy feloldozást nyerjenek bűneiktől.” 2Mak 12,43-46.  E földi szemmel nézve keserves napon azt kívánjuk és azért imádkozunk, hogy teljesedjenek be rajtad a Jelenések könyvének szavai: A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon (Jel 3,21) Őszintén szólva, ha szabad ezt mondani: irigykedve gondolunk ám Rád! Te már látod azt, amit mi látni vágyunk. Hallod azt, amit mi hallani szeretnénk és élvezed az örökké létezés kimeríthetetlen boldogságát. Jézusnak, az örök főpapnak, a pásztorok pásztorának közelségét.

A temetési szertartáson Budai Zoltán a Vas megyei Kenyeri plébánosa emlékezett meg Miklós atyáról, jóbarátjáról. Több személyes történetet, élményt is megosztott a gyászolókkal, és rámutatott: Miklós atya több olyan értéket is megfogalmazott élete során, amely irányadó lehet számunkra, ha komolyan vesszük kötelességeinket. Felidézte, hogy bárki fordulhatott hozzá bármilyen gondjával bármikor. – A drága idődet, a figyelmes szeretetedet, a megértő szívedet mindenkinek szívesen odaadtad. A te vidámságodból vigaszt merítve tudjuk elfogadni ezt a megrendítő égi rendelkezést – hangsúlyozta.

A gyászszertartás végén Kiss József a herendi egyházközség elnöke búcsúzott a Herendi Plébánia nevében – ahol Miklós atya 23 évig szolgált- felidézte az atyával kapcsolatos személyes emlékeit. Majd Zentai István kántor a Badacsonytomaji Plébánia hívő közössége nevében emlékezett meg az elhunyt plébánosukról.

Sabjanics Miklós földi maradványait Sümegcsehi temetőjében helyezték örök nyugalomra.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »