Zarándokok 22 fős csoportja május 22-én reggel 8 órakor útra kelt, hogy gyalogosan megtegyék azt a 22 kilométeres utat, amely a Balatonkenese- Küngös-Balatonkenese útvonalat jelentette. A közös imádság volt a cél, amellyel az egységet és összetartozást is jelképezték, éppen úgy, ahogyan ez Szent Kinga életére is jellemző volt. Érkeztek zarándokok Balatonkeneséről, Küngösről, Berhidáról, Veszprémből, de még Dunakesziről is. A lelkes zarándokcsoport útját a Balatonkenesei templomban kezdte, majd elindultak Küngösre. Útközben megtapasztalhatták a helyiek vendéglátó szeretetét, ahol rövid pihenőt tarthattak. Majd a Küngösi templomban megismerkedhettek Szent Kinga életével, és Medveczky Miklós plébános vezetésével közös ima után, indultak is vissza Balatonkenesére. Ez a 22 kilométeres út, olyan kört zárt be, mint egy gyűrű. Innen nevezték el a zarándoklatot Szent Kinga gyűrűje zarándoklatnak. Délután fáradtan, de töretlen lelkesedéssel érkeztek vissza Balatonkenesére a zarándok testvérek, ahol közös imával adtak hálát a nap kegyelmeiért. Ennek a napnak ők voltak a hősei. Köszönet a kitartó lelkesedésért, Tóth Istvánnak és Takács Zoltánnak pedig a szervezésért! Bíznak benne, hogy ez a zarándoklat csak az első volt a sorban, és a jövőben még sok másik fogja követni.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »