Zöldellő néven a Veszprémi Főegyházmegye és a Csalán Egyesület egy, a tanév végéig tartó vetélkedőt hirdetett meg negyedik osztályos általános iskolás tanulók számára. A teremtett világ megismerésére irányuló, izgalmas vetélkedőn 4 fős csapatokban nevezhettek a gyermekek. A legügyesebb hat csapat nyáron együtt fedezheti fel a teremtett világ titkait egy egyhetes, ingyenes nyári táborozáson.

Egységben az erő

„..”teremtést” mondani többet jelent, mint természetet mondani, mert a teremtés Isten szeretettervére utal, melyben minden teremtménynek értelme és értéke van. … a teremtés csak olyan ajándékként érthető, amely mindenek Atyjának nyitott kezéből származik” –  fogalmaz Ferenc pápa Laudato sí’ kezdetű enciklikájában. /LS 76/ „Isten írt egy csodaszép könyvet, melynek betűi a világban élő tömérdek teremtmény.” /LS 85/ Arra hív minket, hogy olvassuk ezt a könyvet, ismerjük meg a betűit, bogozzuk ki mondatait, mert „Aki felismeri, hogy minden teremtmény saját létezésének himnuszát énekli, az boldogan él Isten szeretetében és reményben”/LS 85/

A vetélkedőben a gyerekek életkoruknak megfelelő játékos feladatok megoldására kaptak meghívást, hogy elkezdjenek ismerkedni Isten teremtett világában megmutatkozó ajándékával, annak a csodaszép könyvnek a betűivel, a betűk közé rejtett csodákkal. Ehhez bizony szükséges nyitottságuk, kreativitásuk és együttműködési szándékuk mind a többi csapattaggal, mind a támogató pedagógusokkal szülőkkel.

A kreativitás már rögtön a csapat elnevezésében megmutatkozott, mint pl.: „Éretlen csipkebogyók”, „Zöldikék” vagy „Őrangyalok”. A „Sünök” indulója pedig így kezdődik: “Talpra Sünök, hí a Zöld! Itt az idő, vár a völgy!”

A nyitottságra és együttműködésre vonatkozó tanúságtételként a gyerekek a feladatokon keresztül , mi felnőttek pedig Ferenc pápa szavaival kaptunk meghívást arra, hogy „minden dolgon keresztül felfedezzünk egyfajta tanítást, amelyet Isten közölni akar velünk, mert a teremtés szemlélése a hívő számára egyúttal egy üzenet meghallgatása” /LS 85/

Így kerülhetett a feladatok közé többek között a csipkebogyó szedés és szörp készítés, mely egyre kevesebbeket mozgat már meg ugyan, de a lelkes és kitartó gyermekek még erre is nyitottak voltak.  Külön öröm volt olvasni, hogy a Zöldikék csapat tagjai név szerint vállalták véleményüket arról, hogy mennyire ízlett a saját készítésű szörpjük, sőt amíg állni hagyták a bogyókat, táncoltak is egyet,  nyilvánvalóvá téve a feladattal járó öröm jelenlétét.

A teremtést hogyan is szemlélhetnénk a szobánkból? Hogyan is tehetnénk meg ehhez az első lépéseket, minthogy kirándulunk egyet és gyönyörkörünk a körülöttünk lévő erdőben vagy a felettünk lévő csillagokban? Nos, az első forduló során erre is alkalmuk volt a gyermekeknek. Még az esős,  havas idő sem tántorította el őket!

Spárgázni jó, akkor is ha hull a hó

Mivel ezen forduló feladatainak elvégzése karácsony tájékára esett, nem maradhatott ki Jézus születésének ünnepe sem a vetélkedőből. Ilyentájt valahogy máshogy tekintünk fel a csillagos égre, melyet a beküldött fotók és a gyermekek által leírt érzelmek, gondolatok is ezt bizonyítják: „Amikor felnéztem a csillagos égre, szívmelengető érzés fogott el. Mert a csillagok olyan gyönyörűek, de egyben titokzatosak is. Ezért nagy csodálattal nézek fel rájuk- írta az Erdőjáró Négyes csapat egyik tagja. A Sünök közül pedig így: „Talán a csillagok, amiket az égen látok, már akkor is megvoltak, amikor Jézus született. Ha Mária, József és a bölcsek felnéztek az égre, talán ugyanazt látták, mint én.” Az Éretlen Csipkebogyók csapata is kitartó volt a sok gyönyörködésben: “Elcsendesedtünk, pár percig így fürkésztük az eget, majd egymásnak mutogattuk a szebbnél szebb csillagokat. A végére már elzsibbadt a nyakunk :)”

Jézus születésével a teremtett világ reményt kap, új életének első pillanatait éli. Ezt feldolgozván a karácsonyi történet is feldolgozásra került.  Az egyik legkedvesebb írás a „Gymnastic Girls” csapatának tollából született:

————————–

Megváltó születik

Három pásztor a mezőn őrizte a nyájat. Egyszer csak egy csillagra lettek figyelmesek. Az egyik azt mondta: – Barátaim! Nekem tűnik úgy, hogy ez a csillag mozog?

Mondta a másik: – Szerintem is mozog!

Mondja akkor a harmadik: – Akkor mire várunk? Kövessük! Így el is indultak a pásztorok. Amikor odaértek, illedelmesen bekopogtak az istállóba.

 – Van bent valaki? – kérdezi a pásztor Ekkor Szent József nyitott ajtót és meg is kérdezte:

 – Jó napot! Eltévedtek? – Nem, mi nem tévedtünk el, csak a kis Jézushoz jöttünk.

 – Akkor gyertek be, jó helyen jártok. Be is mentek a pásztorok és át is nyújtották az ajándékukat. Hamarosan megérkezett a három király is. Mikor meglátták a rongyos istállót, akkor elcsodálkoztak. Egy megváltónak nem palotában kellene születnie? De nem a szemüknek hittek, hanem a csillagnak. Be is kopogtak, Szent József nyitott ajtót. Kezdték a királyok:

– Jó napot, a kis Jézushoz jöttünk.

– Akkor gyertek be! – mondta Szent József. A három király is átadta ajándékát. Összegyűltek az emberek, hogy együtt énekeljenek a jászolban fekvő kis Jézus tiszteletére. Az összes szív egyszerre dobogott. Mindenki teljes szívéből örült a születésének, öröm járta át az estét. Jézus felnőtt és elkezdte jó útra terelni az embereket. Később az emberi bűnök miatt keresztre feszítették, majd harmadnapra feltámadt.”

Fel nagy örömre, ma született

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »