Hamvazószerdán, február 17-én este a várpalotai Nagyboldogasszony-templomban mutatott be szentmisét Udvardy György érsek Fodor Balázs plébánossal és Varga-Csikász Bence káplánnal együtt.

Amikor az Egyház bűnbánattartásra indít, bűneink megvallására ösztönöz, akkor azt mondja, vegyük észre, hogy elveszítettük életünk méltóságát. Mi a méltóságom? – tette fel a kérdést szentbeszédében az érsek. Felismerni Isten szeretetét, megismerni Jézust, mindazt, amit odaadott értünk.

“A nagyböjt szent ideje Isten szeretetére akar rádöbbenteni bennünket, bűnbánattartásra indít, és segít bennünket a megtérés útján. Ismerjem fel méltóságomat, ismerjem fel Isten szeretetét, az Ő szeretetében ismerjem fel bűneimet, legyenek konkrét, közvetlen cselekedeteim, amelyek a megtérésemet mutatják, higgyem el, van lehetőségem növekedni és fejlődni. Isten fejlődésre hív, Isten növekedésre hív, méltó életre, szerető életre és legfőképpen szabadságra.”

A főpásztor hangsúlyozta, hogy nincs az a kilátástalan helyzet, amiből Isten ne tudna életet támasztani. A megtérés, a megújulás az sosem csak a felszínt érinti. A megújulásunk az egész embert érinti. Nem egyszerű ez az út, hiszen a szokások kötik az embert, Isten mégis át akar alakítani bennünket.

Ebben a folyamatban van nagyon-nagy ereje és jelentősége az imának, a böjtnek, és az alamizsnaosztásnak, megtanulni ajándékozni és megtanulni elfogadni, mert ez kölcsönösséget, testvériséget teremt közöttünk.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »