December 22-én mintegy száz nehéz sorsú, nagycsaládos és menekült magyar családot láttak vendégül a Veszprémi Érseki Főiskolán Veszprémben.

A Veszprém Főegyházmegyei Karitász szervezésében, a Veszprémi Érsekség és az Érseki Főiskola jóvoltából, valamint a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével közös ünnepi ebédre várták a meghívottakat.

Udvardy György érsek atya köszöntője után az önkéntes munkatársak felszolgálták az ünnepi ételeket. A közös együttlét folytatásában Érsek atya és az intézmények vezetői mondták el ünnepi gondolataikat. György érsek atya elmondta, hogy a Betlehemi Jászol arra szólít minket, hogy menjünk közel hozzá, és amikor beletekintünk Jézus Krisztusnak a gyermeknek tekintetébe, akkor rádöbbenünk saját méltóságunkra. Arra a méltóságra, amit Istentől kaptunk, amit napról napra akarunk élni, és amiről sokszor oly könnyű lemondani. Karácsony ebben a méltóságban akar megerősíteni bennünket. De ezt a méltóságot csak a gyermek Jézus adja meg nekünk.

Szijártó László atya a Veszprém Főegyházmegyei Karitász igazgatója örömének adott hangot, hiszen számára is öröm és erőforrás, hogy sokan sok helyről, sokféle élethelyzetből és körülményből vannak most együtt, közösen azért, hogy emlékezzenek Jézus születésére. László atya azt kívánta, hogy ahhoz a közösséghez, amelyhez tartoznak – legyen az bármilyen közösség –, ahhoz tudjanak mindannyian hűségesek lenni, családhoz, hajléktalan társakhoz. A menekült testvéreknek azt kívánta, hogy találjanak egy olyan befogadó közösségre itt Magyarország területén, amely valóban meghozhatja számukra a békét és a szeretetteljes együttlétet.

Sebestyén József – az Érseki Főiskola rektora – beszédében kiemelte, hogy egyetlen egy szeretetlakoma, Jézusnak egyetlen egy asztalhoz hívása történelmet írt. Annak köszönhetjük, hogy itt vagyunk most együtt. Egy vacsora, amit mindannyian megérdemeltünk. Egy ebéd, amit megérdemeltek önök, akik itt vannak. Ez a nap önökről szól, és arról a kis Jézusról, amelyiknek az életútja ehhez a vacsorához vezetett. Ehhez a meghíváshoz, ehhez a szeretetlakomához. Az év minden napján erősítsék és érezzék, méltók arra, hogy minden nap egy terített asztalhoz ülhessenek. Méltók Krisztus szeretetére.

Az ünnep a Padányi Katolikus Iskola növendékeinek karácsonyi műsorával folytatódott, amit Lovró Krisztina szavalatai színesítettek. Zsilinszky Cecília felkészítő tanárnőnek köszönhetően vidám, de mély tartalommal teli közös délutánt tudhatunk magunkénak.

Az esemény végén senki nem távozott üres kézzel, mert Udvardy György érsek atya – valamint a Karitász munkatársai – a családoknak egy-egy ajándékcsomagot adtak át, amiben tartós élelmiszerek voltak. A gyermekek pedig névre szólóan egy nagy doboz szeretetcsomagot vehetettek át.   

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »