Az ökumenikus imahét záróalkalmát Pápán a református templomban tartották január 22-én szombaton.
Az istentiszteleten Steinbach József református püspök köszöntötte az egybegyűlteket, amin Márkus Mihály esperes, Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző, Dr. Mail József apát-plébános, Salgó Ferenc plébániai kormányzó, esperes, Boncz Zoltán lelkipásztor, Polgárdi Sándor esperes, Szakács Gergely lelkipásztor, Farkas Gergely lelkipásztor, dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok, szolgált, igét hirdetett Dr. Udvardy György veszprémi érsek.
Az alábbiakban érsek atya teljes prédikációját olvashatják:
Tisztelettel köszöntöm kedves testvéreket. Mindenekelőtt köszönetemet fejezem ki Püspök Úr felé testvéri gesztusért, melyben a mai igeszolgálatra fölkért és meghívott engem. Ugyan így nagy tisztelettel köszöntöm lelkész testvéreket, főtisztelendő paptestvéreket, egész imádkozó közösséget.
Bibliai szakaszokat hallottunk, ennek a hétnek a kiemelt gondolatát is magába foglaló evangéliumi szakaszt. Ez az imahét lehetővé teszi azt számunkra, hogy a hallott igei szakaszokat egészen sajátosan tudjuk értelmezni, ebben az imahétben. Két ok miatt is; egyrészt mert az egységért imádkozunk, az egységet akarjuk fölfedezni, az egységet akarjuk megélni, s az egységet akarjuk munkálni úgy, hogy az Jézus Krisztusnak az ajándéka, s ezért imádkozunk. Tudott rólunk. Akarta az egységet közöttünk, akik ismerjük Jézust. Második gondolat, ami lehetővé teszi, hogy egészen sajátos módon értelmezzük a szentírási szakaszokat az egység hetében; ez pedig a Karácsonyhoz kapcsolódó közelség. Milyen átéléssel és milyen örömmel vettünk részt Karácsony ünnepén, amikor megünnepeljük a gyermek születését. Aki számunkra a Megváltó, megünnepeltük azt, aki értünk emberré lett, kiváltotta a mi sorsunkat. Aki ismer bennünket, ismeri a mi emberségünket, s aki vállalta azt, hogy gyermekként szülessen meg, kiszolgáltatva. Ez is tanít bennünket az egység akarásáról.
A mai estének a szentírási szakasza: „kinyitották kincsesládáikat és ajándékot adtak neki; aranyat, tömjént és mirhát”. A mai estén a bölcsek magatartására irányítjuk a figyelmet. A bölcsek szimbolikusan jelenvalóvá teszik a kereső embert, a világ dolgaiban eligazodni kívánó embert, a tudomány elemit, és jelentik számunkra magát az emberiséget. Aki nem csak a világban szeretne eligazodni, nem csak a maga életét szeretné jól tudni, hanem szeretné az Istent megismerni. A bölcseket a maguk meggyőződése, kutató-kereső meggyőződése, az igazságba vetett hitük irányította. A maguk tudományáról és a tudomány által rájuk bízott kompetenciák által. Ezért ők képesek voltak fáradságos utat választani, még akkor is, amikor nem tudták pontosan, hogy hová kell eljutni. Csak tudták: követni kell azt a jelenséget, követni kell azt a hangot, követni kell azt a meggyőződést, ami ott van bennük. Mert keresni akarják az igazságot, keresni akarják az értést, az értelmet, keresni akarják és megtalálni az embert és megtalálni az Istent. Amikor a maguk keresésével elérkeznek ahhoz a helyhez ahová a jel, a csillag vezette őket, akkor következik az ő hitüknek a munkája. Hiszen keresnek értelmet, keresnek tudást, keresnek bizonyságot, keresnek megnyugvást, s találnak egy gyermeket: Máriától és Józseftől. S a hitük próbája ez. Keresik a tudományt, keresik a bizonyosságot, az erőt, a megoldást, és találtak egy gyermeket…
Hitükben meghozták azt a döntést, amire szükség volt. Ami tulajdonképpen egészen idáig vezette őket, képesek felismerni a gyermekben a Messiást. De valami más is történik velük: nem csak tudásuknak a tárgyához, nem csak a tudásuknak az ismeretéhez-forrásához jutnak el. Mert akkor talán jól eső érzéssel azt mondanák: „ezt kerestük”, hanem ők hódolnak. vagyis leteszik mind azt, ami korábban számukra bizonyosság volt. Korábban számukra erőt jelentett, biztonságot jelentett, elengedik, mert egy gyermeket találnak. A gyermek egészen másfajta gondolkodást, gondoskodást, egészen másfajta megközelítést kíván tőlük, s tőlünk emberektől. Mint ahogyan mi sokszor keressük önmagunkat. keressük az igazunkat, keressük az igazságot, keressük a biztonságot, s a bölcsek hódolnak előtte. Azt adják, amit birtoklunk: önmagukat.
Bibliában a bölcsekről hallunk, nem tudjuk sokan voltak vagy kevesen? Honnan jöttek? Talán az ajándékukból gondoljuk, hogy hárman. Ezek az ajándékok is melyet adnak, a szívük szándékát, hódolatukat, s értelmük meghódolását is jelenti számunkra. Mennyire szükség van arra, hogy Péter apostol módjára képesek legyünk az értelem hódolatával leborulni az Isten előtt. Amikor már nem a közvetlen megoldáshoz, nem a közvetlen biztonsághoz ragaszkodunk. Hanem meghajlunk az Istennek a nagysága előtt. Ők ezt megteszik. Mást kerestek, mást találtak, de bizonyságban voltak. Ezért leborulnak a gyermek előtt, odaadják az ajándékaikat, megváltoznak, megtérnek, s éppen a megtérésükből következik az, hogy más úton járnak. Más úton térnek vissza. Ez nem csak azt jelenti, hogy földrajzilag más útirányt vesznek. Hanem azt jelenti, hogy egészen más módon tekintenek az emberre, tekintenek a kutatásra-keresésre, az igazságra, bölcsességre, mint ahogy azt korábban tették. Mert találkoztak a gyermekkel. Mert hajlandók voltak leborulni előtte, mert hajlandók voltak odaadni az ajándékaikat: saját magukat.
A bölcsek története jelképezi, szimbolizálja az ember, az emberiség keresését. A fölismerést, az elismerést, mert nem csak fölismerték, hogy: Ő az Isten fia, hanem elismerték, hogy saját Megváltójuk is. Nem csak általában az emberiségét. Nem csak általában másoké. Hanem saját Megváltójuk. Ezért leborulnak előtte, s a leborulásuk gesztusa, -amiben benne van egész egzisztenciájuk, egész létük, értelmük hódolata és szívük szándéka is- ez megtérésre vezet: megváltoznak. Odaadták kincseiket, leborultak és hódoltak a gyermek előtt. Ahol a szíved, ott van a kincsed, s fordítva is tudjuk mondani; ahol a kincsed van, -kimondva-kimondatlanul is- oda kötődik a szíved. Tőlünk ezt a kincset kívánja a gyermek-Jézus. Amihez ragaszkodunk, amiről úgy gondoljuk, hogy mi magunk vagyunk. ami biztonságot jelent. Ami eligazodást jelent. S azt mondja: „add ide. Add ide, aki te magad vagy. Add nekem. Ne félj attól, hogy kisebb leszel. Ne félj attól, hogy valamit elveszítesz”. Oda akarjuk adni, mi magunk is szívünket, kincsünket. Oda akarjuk adni a kincsünket, és hozzá kötődő szívünket, hogy csak Krisztusunk, a Megváltónk legyen. A mi kincsünk, és örömmel akarjuk szívünk szándékával hozzá ragaszkodni.
Kedves testvérek! Milyen ajándékaink lehetnek most, napjainkban, kultúránkban, változó társadalmunkban? Milyen ajándékaink lehetnek, az Úr Jézus Krisztusnak? Mi az, ami foglalkoztat bennünket? Mi az, ami arra indít bennünket, hogy krisztust ismerve, bátran tudjuk járni az utunkat, mert már leborultunk előtte, mert már találkoztunk vele? Milyen kincseket kell odaadni? Mit kíván tőlünk? Milyen cselekvésre akar ösztönözni bennünket?
Kedves testvérek! Hadd hozzak ide néhány gondolatot egy olyan dokumentumból, amit 2018-ban világi hívek megszentelődésével kapcsolatban fogalmazott meg Ferenc pápa és ránk bízta. Hadd hozzam ide ezt a közösség ajándékaként. Ebben a dokumentumban, s ennek a végén arról beszél, hogy a mai ember, a mai kultúra, a mai társadalomban milyen keresztény magatartást kíván tőlünk az értünk emberré lett Isten fia. Mindenképpen megkívánja mindannyiunktól, hogy nagy-nagy figyelemmel kísérjük, nagy-nagy figyelemmel kövessük a mindennapi eseményeket. Családjaink életében, kultúránkban, társadalmunkban. Nagy-nagy figyelemmel kísérjük azokat az ideológiai küzdelmeket, amelyek felerősödni látszanak. Nagy-nagy figyelemmel kísérjük azokat a jelenségeket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy távoliak, nem érintenek bennünket, s pillanatok alatt azt látjuk, hogy beléptek otthonunkba, meghatározzák, megváltoztatják gondolkodásunkat, szokásainkat, átalakítanak bennünket. Egyfajta figyelemmel és egyfajta veszélyérzettel. Nem azért, mert félünk. Nem azért, mert félni akarunk. Hanem mert érzékenyen akarunk figyelni arra: hogyan érinti ez emberségünket? Hogyan érinti ez gyönyörű, emberséget, amiért értünk, az Isten fia emberré lett, megváltott bennünket, meghalt és föltámadott.
Steinbach József püspök elmondta, szimbolikus, hogy a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa a napkeleti bölcsek történetét választotta. Az Evangélium keletről indult el nyugat felé. Mi, jóléti keresztények elkényelmesedtünk, el vagyunk kényeztetve, ezért szükségünk van megújulásra. A közel-keleti keresztények, akik instabil helyzetben, komoly szenvedést vállalnak a hitükért, hűséggel kitartanak az utolsó percekig, mint a napkeleti bölcsek. Számunkra ez példaértékű – emelte ki a püspök.
A Krisztus hívők egységéért megrendezett helyi imahét a részt vevő keresztény egyházak képviselőinek kerekasztal beszélgetésével zárult.
