Főtisztelendő Paptestvéreim, szeretett Hívő Testvéreim!
„Üdvözlégy, Szűzanya! Te szülted a Királyt, aki az ég és a föld Ura mindörökkön-örökké.”
– Ma, Szűz Mária istenanyaságának ünnepén ezekkel a szavakkal köszönti szentmisénk liturgiája a Boldogságos Szent Szüzet.
Bizonyára láttak már Testvéreim olyan házat, amelynek homlokzatán kis falmélyedésben ott van a Szűzanya szobra. Ez a szobor azt jelenti, hogy a ház lakói egész életükben a Szent Szűz oltalmában kívánnak élni. – Az Anyaszentegyház is odahelyezi a polgári év első napjára – mintegy az esztendő homlokzatára – az Istenanya ünnepét annak jeleként, hogy egész éven át az ő pártfogását akarja élvezni.
Szenteljük tehát mi is ezt a mai szép ünnepet a Boldogságos Szent Szűznek, mint Isten Anyjának tiszteletére.
A Szent Szűz tisztelete ősidők óta ott él az Egyház szívében, és dicsérete nem némul el a hívek ajkán. Tiszteletünk és szeretetünk jeleként sokféleképpen szólítjuk őt: kisboldogasszonynak és nagyboldogasszonynak, gyümölcsoltó és sarlós-boldogasszonynak, hívjuk Szeplőtelen Fogantatásnak, aranyháznak, szövetség szekrényének és a mennyország ajtajának, nevezzük bűnösök oltalmának, szomorúak vígasztalójának, úrnőnknek, királynőnknek és nagyasszonyunknak.
A Lorettói litániában még nagyon sok költői ihletésű, komoly szentírási és hittani alappal bíró megszólítást találunk. Ám mindezeket felülmúlja, mindezeknél szebb és magasztosabb ez a két szó, amellyel ma illetjük őt: Isten Anyja.
Az „istenanya” illetve „istenszülő” kifejezést először az efezusi zsinaton összejött zsinati atyák használták 431-ben. E két szónak mélységes tartalma van . Kifejezi először is az Egyháznak azt a hitét, hogy a Betlehemi Kisded, akit Szűz Mária karácsonykor a világra szült, nemcsak a legnagyobb az asszonyok szülöttei közt, hanem maga a földre szállt Isten: Isten és ember egy Személyben. Jézus Krisztus Istenember volt már akkor is, amikor a Szűzanya szíve alatt az angyali üdvözlet után otthonra talált, Istenember volt akkor is, amikor édesanyja világra szülte Őt, Istenember maradt a kereszten is, és Istenember marad most már mindörökké. Mivel pedig a Szent Szűz Fia nemcsak valóságos ember, hanem valóságos Isten is, teljes joggal nevezzük őt „Istenszülőnek”, illetve: Isten Anyjának.
Csodálatos Isten Fiának ez a gesztusa: Nem akart édesanya nélkül a világba lépni! Pedig ahogy nélkülözni tudta a vérszerinti édesapát, úgy az édesanyát is nélkülözhette volna. És mégis: egy férfi- és apa-jogú társadalomban, amelyben mind a házasságkötés, mind a válás, mind a megszületett gyermekek sorsa a férfi, illetve az apa akaratától függött – az Isten Fia nélkülözi a férfit, az édesapát, de nem nélkülözi az édesanyát.
Milyen megbecsülése ez Isten részéről az édesanyai méltóságnak! Bárcsak mi is megadnánk mindig azt a tiszteletet, szeretetet és segítséget az édesanyáknak, amit megérdemelnek. Bárcsak ők maguk is élethivatásnak, Istentől felmagasztalt állapotnak tekintenék az anyaságot! Akik ezt kapták hivatásul Istentől, azok számára semmiféle tudományos, művészi vagy egyéb siker, semmiféle szellemi vagy fizikai teljesítmény nem mérhető ahhoz a feladathoz, amelyet a gyermek jelent. Világra szülni, szeretettel, gondossággal felnevelni egy gyermeket: ez a legnagyobb érték, amelyet egy édesanya letehet Isten, Egyház és a társadalom színe elé. – Bárcsak a mai lányok – köztük „a nap lányai” is – rádöbbennének arra, hogy – ha sajátos hivatásuk nem hívja a szüzességre őket – akkor terveikből nem zárhatják ki a házasságot és az anyaságot, nem érhetik be kutyák és macskák simogatásával, hanem gyermekek szüléséről és neveléséről kell álmodniuk!
Becsüljük meg, szeressük és segítsük az édesanyákat! Imádkozzunk áldott lelkű és áldozatos szívű édesanyákért!
Azok az édesanyák, akik áldozatos lélekkel adják az életet és a jó nevelést, részesednek abból a méltóságból, amely az Isten Szent Anyját megilleti. A Szűzanya pedig – éppen istenanyasága révén – fölötte áll az egész teremtett világnak. Nincs senki a földön, sem a mindenségben, sem az égben, akit Isten – önmagán kívül – úgy szeretne, mint őt. Maga az Úr Jézus sem szeretett itt a földön senkit úgy, mint Édesanyját. Az égben, a szentek és az angyalok táborában is a Szűzanya marad mindig a legkedvesebb Szent Fia számára. – Egy mai lelki író (Michel Quoist) ezeket a szép szavakat adja az Úr Jézus szájába:
„Legszebb alkotásom az Édesanyám. Mielőtt méhében hordozott, akkor teremtettem. Most már valóban emberré lettem, és semmit sem kívánhatnék az emberektől, mert nekem is van Édesanyám.
– Oly szép az én Édesanyám, hogy amikor elhagytam a mennyet s minden ragyogását, mellette nem voltam hazátlan soha. Tudom én, mit jelent az, ha angyalok serege kísér mindenüvé, de higgyétek el, nem ér fel egy Édesanya ölelő karjaival. – Amikor a világot teremtettem, láttam, hogy az jó. Csillogó kristályokat, színes lepkeszárnyakat, illatozó virágokat, gyümölcshozó fákat, hegyeket, tengereket, embereket és angyalokat teremtettem benne. – De legszebb alkotásom: az Édesanyám…”
Az Úr Krisztus a kereszten haldokolva Édesanyjára bízta Szent Jánost, a szeretett tanítványt: „Asszony, íme a te fiad!” Szent János apostol ott a kereszt tövében az egész Anyaszentegyházat képviselte, annak minden tagjával együtt. Az Úr Jézus mindannyiunkat Édesanyjára bízott, mindegyikünket az ő oltalmába ajánlott. /V.ö.: Jn 19,26/
Szent II. János Pál pápa írta első enciklikájában (Redemptor Hominis, 22):
„(Az Atya) Fia édesanyjának anyaságát ki akarta bővíteni – mégpedig annyira, hogy minden szív és lélek felé kitáruljon -, amikor a legjobban szeretett tanítványt önmaga helyett fiául adta a keresztről… Ettől kezdve az összes tanítványnemzedék, és mindazok, akik hiszik és szeretik Krisztust – miként János apostol tette – anyjukként lélekben magukhoz veszik őt.”
Krisztus Urunk tehát ma is mondja mindegyiküknek – a Szűzanyára mutatva – : „Íme, a te anyád!” /Jn 19,27/. Forduljunk hozzá gyermeki tisztelettel és bizalommal: esdje ki nekünk, hogy követni tudjuk őt a hitben, az Isten akaratára hagyatkozó bizalomban, az irgalmas szeretetben, a ragyogó tisztaságban és a mélységes alázatban! Szerezze meg számunkra azt az áldott békét is, amely csak a Vele és Szent Fiával való találkozásból és lelki egyesülésből fakad:
„Anyám, benned bízom és remélek,
Anyám, teutánad epedek.
Anyám, te jóságos, kegyelmezz,
Anyám, te hatalmas, védelmezz.
Anyám, jöjj, segíts imádkozni,
Anyám, jöjj, segíts küzdeni,
Anyám, jöjj, segíts szenvedni,
Anyám, ó, jöjj, s ne hagyj elveszni!
Anyám, te vagy a kegyelmek Anyja,
szomorúak vígasztalója,
bűnösök oltalma és menedéke,
föld reménye s mennynek ékessége…
Azért hiszem– s meghalok ezen hitemben -,
hogy veled leszek, anyám, fenn a mennyben.
Szűz Szülője Istennek,
engedd, hogy tied legyek, ámen.”
Ezekkel a gondolatokkal kívánok Mindannyiuknak áldásos, békés új évet!
+ Gyula
érsek
