Plébániák találkozója Keszthelyen

Idén 20. alkalommal szervezte meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Keszthelyi Csoportja a Plébániák Találkozóját. A Kis Szent Teréz és a Magyarok Nagyasszonya keszthelyi plébániák hívei találkoztak egymással és a fíliákból is jöttek résztvevők. Idén a Magyarok Nagyasszonya Plébánia adott otthont a találkozónak.

A jó hangulatú programon barátságok szövődtek az évek során, kiváló alkalom ugyanakkor a közösségépítésre, egymás megismerésére is.

Krupláné Nagy Ágnes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Keszthelyi Csoportjának elnöke így fogalmazott: „Tele vagyunk kinccsel, tele vagyunk emberi értékekkel. A természeti kincseken kívül nagyon értékes emberek vannak itt, és velük jó megismerkedni, és jó hallani róluk. Ezért jó a KÉSZ is, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, mert csupa jó emberekkel ismerkedik meg az ember. Nekünk mindannyiunknak fontos az Isten, haza és a család. Nekünk ez jó, hogy erről tudunk beszélgetni és egyetértünk.”

Tál Zoltán, a Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosa, az idei esemény házigazdája elmondta: „Az 1940-es évek elejéig egy plébánia volt az egész város. Aztán ketté bontották, megépítették a Karmelt, a Karmel plébánia rangot kapott, és azzal a közösség ketté vált. Így ez szükséges és fontos, hogy megismerkedjenek egymással az emberek, együtt legyünk, hiszen az Úrnapi körmenet, az idén közös keresztút azt mutatja, hogy bár külön plébánia közösséghez tartozunk, mindkét templomnak a papjai is külön vannak, de ugyanakkor a közös hit megvallásában, a közösségépítésben azt gondolom, hogy egyek vagyunk.”

A találkozón ételből, italból és jó hangulatból sem volt hiány. A hívek maguk is hozzájárultak az eseményhez, süteményeket, pogácsákat és bort is hoztak.

A programot jövőre is megszervezik.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »