A nyitrai püspök, Mons. Viliam Judák meghívására 2023. november 18-án és 19-én a veszprémi érsek, Mons. Udvardy György meglátogatta a Nyitriai Egyházmegye székhelyét, melynek célja, hogy a Veszprémi Érsekségtől ajándékba hozza Boldog Gizella bajorországi magyar királyné ereklyéjét a Nyitrai Püspökségnek.

A Szent István, Szent László királyok és Szent Imre herceg ereklyéi mellé, melyek már megtalálhatóak a nyitrai székesegyházban, most hozzájuk került boldog Gizella ereklyéje, aki Szent István király felesége volt. Az aranyozott relikviáriumot a veszprémi érsek adta át a nyitrai püspöknek, a Szent Gellért Papnevelő Intézet papjainak jelenlétében 2023. november 19-én, vasárnap, a Szent Imre bazilikában, a nyitrai várban tartott főpapi szentmisén.

Mons. Udvardy érsek beszédet mondott az ünnepi szertartáson, ahol az evangéliumi talentumok hasonlatáról és a két nép közös keresztény örökségéről elmélkedett. Kiemelte Szent Cirill és Metód, a kassai vértanúk példáját, valamint Szent Mór, Szent István, Szent Imre és Boldog Gizella bajorországi életét, akik kapcsolatban álltak  a magyar néppel és Veszprémmel is. Szavai szerint Boldog Gizella bátor tetteket hajtott végre a kereszténység megerősítése és a magyarországi egyházi élet fejlődése érdekében. Ezért arra biztatta a jelenlévő híveket, hogy ezeknek a szenteknek a példája alapján legyenek bátrak hitükben és teljes bizalommal legyenek az Úr iránt.

A szentmise végén Mons. Udvardy megáldotta a jelenlévőket a Boldog Gizella ereklyéjével. Ez a liturgikus ünnepség és a két püspök közötti testvéries viszony megerősíti nemcsak a közös keresztény történelem megértését, hanem mindkét nép közös keresztény alapjait, amelyekre a mai napig lehet építeni a békés és keresztény szeretetben való testvéries együttélést. Mons. Viliam Judák és Mons. Udvardy György mind az elején, mind a végén köszönetét fejezték ki egymásnak a testvéries kapcsolatokért és együttműködésért, és arra kérték Boldog Gizellát, hogy közbenjárjon és áldást hozzon mindkét püspökség népeire. Nyitra város maga is testvérvárosa Veszprémnek.

Boldog Gizella Bajorországból származott. II. Henrich bajor herceg lánya volt és II. Henrich német-római császár húga. 995 végén ment férjhez Szent Istvánhoz, az első magyar királyhoz. Gizella lelkesen együttműködött férjével Magyarország keresztény hitre térítésében. Nehéz élethelyzeteket is át kellett élnie. 1031-ben korán elhunyt fia, Szent Imre. Hét évvel később (1038-ban) elvesztette férjét, Szent Istvánt. Gizella elhagyta Magyarországot 1045-ben, és a passaui niedernburgi bencés apátságba vonult vissza. Ott apátnő lett. Körülbelül 1060 környékén hunyt el. Az apátságban temették el, ahol az élet utolsó éveit töltötte. Gizella nagylelkűen adakozott a szegényeknek és az egyháznak. Több apátságot és templomot alapított. Ő építtette a veszprémi székesegyházat. Sok templomnak liturgikus eszközöket és segédeszközöket adományozott.”

Forrás és fotó: biskupstvo-nitra.sk

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »