Szeptember elseje óta a Veszprémi Főegyházmegye fenntartásában működik a hévízi Brunszvik Teréz-óvoda. Az első tapasztalatok kedvezőek, a nevelési év zökkenőmentesen indult. Ezt állapította meg dr. Udvardy György veszprémi érsek és Papp Gábor polgármester legutóbbi találkozásukkor.

A főegyházmegye főpásztora azt mondta: az egyház feladata az evangélium hirdetése, és ennek egyik intézményes formája az óvodai és iskolai nevelés. Hozzátette, az érsekségnek az is feladata, hogy biztosítsa azon szülők számára a lehetőséget, akik szeretnék gyermeküket katolikus intézménybe járatni. Hévízen volt erre szülői igény, és a város is nyitottnak mutatkozott.

– A nevelésben egyértelműbben tudunk olyan értéket képviselni, ami fontos a család számára és erőt ad – jelentette ki lapunknak adott interjújában dr. Udvardy György. – Ez a szülők számára egyfajta biztonságot jelent. Külön köszönöm nekik az együttműködést: az érthető és teljesen jogos kérdéseik mellett a részükről is abszolút támogató és együttműködő hozzáállást tapasztaltunk, s ugyanez jellemezte az önkormányzatot is.

A főpásztor kiemelte, reméli, a most megkezdett közös munka hosszútávra szól, és a szülők teljes megelégedésére szolgál. Dr. Udvardy György úgy fogalmazott: a törvényeket, előírásokat ugyanúgy betartják, mint egy állami intézményben, ám a nevelési munkában hangsúlyosabban megjelennek majd a hit értékei.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere felidézte: a Veszprémi Főegyházmegye kezdeményezését a képviselő-testület áprilisi ülésén fogadta el, az öt évre szóló vagyonkezelési és köznevelési szerződést május 12-én írták alá. Leszögezte: a fenntartóváltás az óvoda mindennapi életében nem jelent változást.

– A végső döntést a gyermekek szülei hozták meg, hiszen szavazniuk kellett, hogy a fenntartóváltást elfogadják-e – emlékeztetett a városvezető. – Az édesapák és édesanyák több mint 70 százaléka igent mondott erre, nagyjából 10-12 százalék nem vett részt voksolásban, és körülbelül ugyanennyien voksoltak nemmel.

Az óvoda szeptember elseje óta is teljes létszámmal működik, így a váltás sikeres volt, tette hozzá a polgármester. Papp Gábor hangsúlyozta: olyan partnerre sikerült lelniük, amely a gyermekek számára pluszt ad és biztos pontot jelent. Emlékeztetett: a szerződés egyelőre öt évre szól, de a várható jó tapasztalatok alapján meghosszabbítható.

forrás: Zalai Hírlap, fotó: Halász Gábor

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »