A Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ünnepén, június 12-én, szombaton Dr. Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a külsőleg teljesen felújított nemesapáti Szent Miklós Plébániatemplomot, majd a hegyoldalban felállított Fénykeresztet is.

Az ünnepélyes eseményen jelen volt Szeghy Csaba Tamás és Kovács Sándor plébánosok, Mózsa Csaba állandó diakónus, valamint Mérnyei Sándor polgármester is.

Szeghy Csaba Tamás zalaszentgróti (volt nemesapáti) plébános köszöntőjében elmondta: „Nemesapáti életében ez a mai nap emlékezetessé fog válni, hiszen, amikor egy templom külső felújítását befejeztük, és kérjük az Isten áldását és Érsek atya áldását, akkor számunkra ez a nap azért fontos, mert megújult az Isten háza, az Isten temploma. Az itt élő emberek számára mindig nagyon fontos volt, hogy a falunak temploma legyen! Sok-sok összefogásnak, sok-sok kéznek az eredménye, hogy most itt állhatunk és gyönyörködhetünk abban, hogy mindez megvalósult!” A korábbi plébános kiemelt köszönetét fejezte ki Érsek atyának a Veszprémi Főegyházmegye segítségéért és támogatásáért. A főpásztor köszönetét fejezte ki plébánosnak, a képviselő-testületnek, az adományozóknak, a szakembereknek, és mindazoknak, akik részt vettek a templom felújításában. „A megújult templom segít, hogy egyben újítsuk meg a lelkünket is! Fontos, hogy településeinken legyen hajlék az Istennek, ahová mi magunk is betérhetünk és fordulhatunk a Jó Istenhez, és fontos, hogy mindez szép legyen, mert a szépségben a lelkünket is széppé akarjuk formálni.” – mondta el az érsek.

A templomáldást követően került sor az ünnepélyes szentmisére.

„Mindenki, aki befogadja a Szentléleknek a sugallatát, mindenki, aki Krisztus módjára, a Szentlélek erejében akar élni, az valójában templommá, Isten hordozóvá, Istent dicsőítő hellyé változik.” – mutatott rá a főpásztor homíliája elején.

A veszprémi érsek szentbeszédében kiemelte: „Fontos, hogy mindig legyen erőnk ahhoz, hogy a mindennapi küzdelemben és döntésben meg tudjuk hozni az igeneknek a döntését, és el tudjunk távolítani mindent, ami nem Krisztus, ami nem az Ő élete és nem az Ő tanítása. A Boldogságos Szűz Máriára példaként tekintünk, és kérjük az Ő anyai közbenjárását, oltalmát mindehhez. Szükség van erre, hogy az igen az igen legyen mindig, egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül az életünkben, a nem pedig egyértelműen nem, mindig és megkérdőjelezhetetlenül.”

A főpásztor kihangsúlyozta mennyire nagy szükségünk van a templomra, ahová mindig be tudunk térni, hogy megnyugodjon a lelkünk, leborulhassunk és imádjuk az Istent. „Óriási dolog, hogy ez a templom mivel már messziről is látszik, figyelmeztet bennünket arra, hogy itt van az Isten hajléka, és óriási dolog, hogy Ő tényleg itt van: az Eucharisztiában, a vasárnapról-vasárnapra elhangzó evangéliumban, a homíliában, a szentségek ünneplésében, a testvéri közösségben, a kimondott vagy ki nem mondott imádság szavainak elfogadásában. Ő itt van és vár!”

A templom a település középpontjában áll, mert ehhez képest akarjuk az életünket jobbítani és mindenki számára egyértelmű viszonyítási pont kell, hogy legyen.

Udvardy György érsek homíliájának végén elmondta: „Bátorítok mindenkit, hogy építsük lelkünk templomát!”

Az elbocsátó záróáldás előtt a főpásztor útravalóként kihangsúlyozta: „Amikor az Egyházunk megáld bennünket, akkor egyben küld is minket: azt mondja, amit átéltél, aminek részese vagy, aki te magad vagy, menj és légy áldás mindazok számára, akiknek az Örömhírt, Isten jóságát tudod megjeleníteni!”

A szentmisét követően került sor a hívek adományából állított “Fénykereszt” megáldására. Mérnyei Sándor polgármester ünnepi köszöntőjében elmondta: „Arra gondoltunk, hogy a falunkat egy picit látványosabbá kellene tenni, ennek okán találtuk ki, hogy állítsunk egy Fénykeresztet, amely megvilágítja az elméket, gondolkodásra készteti az embereket.” A polgármester beszédében elmondta, semmilyen anyagi forrás nem állt rendelkezésükre, így teljes mértékben a hívek adományából készülhetett el a Fénykereszt, amely közel 1,3 millió forint volt. A kereszt 1 méter 25 cm széles és 7 méter 38 centiméter hosszú, szibériai vörösfenyőből készítette Bors Zoltán zalaszentgróti asztalosmester.

„Ez a Fénykereszt nemcsak azok számára Jézus hatékony jele, akik itt ezt emelték, hanem mindazoknak is, akik a távolból láthatják.” – mondta el a veszprémi érsek, majd ezt követően megáldotta a keresztet.

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »