„Szűz Mária, magyar foglyok Védasszonya, messze idegen országban légy reményük csillaga!..” – csendült az elesettekért, hadifogolyként elhunytakért szóló egykori énekes fohász január 10-én a balatonfűzfői Jézus Szíve plébániatemplomban. A településen évek óta hagyományosan ünnepi szentmisével emlékeznek a Don-kanyarban 1943-ban elesett II. magyar hadsereg katonáira, közöttük a kelet-balatoni térség áldozataira is.
A mementó az idei 71. évfordulón is szentmiseáldozattal kezdődött, melyet Szécsi Ferenc helyi plébános, kisegítő tábori lelkész betegsége miatt Kótai Róbert tábori lelkész, püspöki titkár celebrált. A szertartáson a Magyar Honvédség tisztjei, a térség önkormányzatainak képviselői is bekapcsolódtak az az emlékezésbe az egybegyűlt hívek közösségében.
Szentbeszédében a lelkész kiemelte: Az emlékezés az igazságosság erényéhez tartozik. A katonaelődök helytállása és szenvedése fejhajtásra késztet mindannyiunkat. Hősiességük példa, akár orosz földön, a Don menti csatákban haltak meg, akár azt követően, a harcok után veszítették el életüket – katonaként, munkaszolgálatosként, hadifogolyként. Majd rámutatott: Ahogy minket teremtett Isten a megtestesülés által, úgy ölt testet a teremtett világban minden, amit kimondunk, amit gondolunk. A háborúk nem tőlünk független történések összjátékai, nem sötét erők összeesküvései ellenünk, hanem az emberek belső világának a kivetülései, az emberi gondolatok, szavak megtestesülései. A gonoszság a gondolatok szintjén kezdődik. Ott érlelődik, aztán egyszer csak kimondjuk s egyszer csak meg is cselekedjük azt. Okulni kell történelmünk gyászos eseményeiből, katonáink sorsából. A kezdetben elkövetett kis hiba, végkifejletében már nagy torzulásokat okozhat. Ezért kell a gonoszat már csírájában elfojtani, s ezt legelőször is önmagunkon kezdeni.
„Aludjatok, ti áldott hőseink, pihenj, te néma hadsereg, ringasson békén a távoli rög, s ne bántson könny, mely értetek pereg – aludjatok csak, Don menti holtak…” – idézte végül a világháborús katonai temetőkben olvasható emlékszavakat, s imádságra hívta fel az egybegyűlteket az áldozatok lelki üdvösségéért.
A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre, a II. magyar hadsereg egyes források szerint 93-94 ezer fős, más források szerint közel 150 ezer fős veszteséget szenvedett el 1943-ban a szovjetek elleni harcokban. Az azonban tény, hogy a doni katasztrófa, a magyar hadtörténet legnagyobb lélekszámú vesztesége volt – hangzott el a szertartás után a templom udvarán, ahol a térségi áldozatok emléktáblájánál folytatódott a megemlékezés.
Előbb felhangzott Milley Tóth Ferenc Don-kanyar című verse, majd Sáfár Albert dandártábornok ismertette a 71 évvel ezelőtti tragédia történelmi hátterét, a veszteség okait, előzményeit. Az ott történtek, mondta, ma is döbbenettel töltenek el bennünket. Mekkora erő kellett ahhoz a küzdelemhez: távol az otthontól, túlerővel szemben, élelem és megfelelő felszerelés híján a végkimerültségig küzdeni és meghalni a hazáért. A II. magyar hadsereg elesettjeinek azonban még az sem adatott meg, hogy a haza földjében pihenhessenek, jeltelen sírokban, idegen földön porladtak el. A Magyar Honvédség továbbra is kutatja elesett katonáink temetkezési helyeit a Donnál és az oroszországi harcok más helyszínein, hogy e temetőket megjelölhessék, s ne kelljen az elesetteknek jeltelen sírokban nyugodniuk, fűzte hozzá.
A mementó emléktűz meggyújtásával és koszorúzásokkal zárult a templom falánál emelt emléktáblánál. A megemlékezésen közreműködött Balatonfűzfő városi vegyeskara, valamint a veszprémi Légierő zenekar.
Toldi Éva
[simpleviewer gallery_id=”436″]
