„Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást” – halljuk Jézus szavait, aki az utolsó vacsorán mintegy szóbeli végrendeletet tesz nemcsak apostolainak, de mindenkori tanítványainak, tehát Neked is. Úgy szeretni, ahogy Ő szeretett? Lehetséges ez?
Szent János evangéliumának ugyanezen 13. fejezetének elején látjuk a legegyértelműbben, hogy milyen is a jézusi szeretet. Hiszen ez egy valóban új parancs. Jézus nem egy puszta érzésről beszél, mely néha erősebb, néha gyengébb, sőt, néha úgy érezzük, hogy elmúlik. Nem. Ez a másikat szolgáló, az embertársam érdekében még olykor önmagamat is megalázni képes magatartás. Az Isten Fia, aki elvégezte a rabszolgák feladatát azzal, hogy megmosta valamennyi apostol lábát – még azét is, akiről jól tudta, hogy néhány perc múlva a kapzsiságtól eltelt szívvel feláll és elindul a főpapokhoz elárulni Jézus hollétét – nem érdekből szeretett. Péter vagy János bizonyára szimpatikusabb volt számára, mint Júdás vagy a mennyei helyekért versengeni akaró Zebedeus fivérek, mégsem tesz különbséget, mindegyikőjük a szeretet ugyanezen jelét kapja. Ha a saját életünkre, környezetünkre gondolunk, akkor legtöbbször úgy érezzük, hogy erre képtelenek vagyunk. Ez a jézusi parancs ugyanolyan megvalósíthatatlannak tűnik, mint az, hogy legyetek tökéletesek. Ugyanakkor a szentek, többek közt az Egyház mai napon kanonizált 10 tagjának élete is azt bizonyítja, hogy ezen jézusi kérés teljesítése nem lehetetlen.
Az új szentek példája is sarkalljon bennünket arra, hogy naponta gyakoroljuk a szeretet ilyen radikális kinyilvánítását ne csupán azok számára, akik irányába könnyű ezt megtenni, mert szimpatikusak, hanem azon családtagjainkkal, kollégáinkkal, iskolatársainkkal vagy szomszédainkkal szemben is, akiket sokszor kényelmesebb mellőzni, mint velük párbeszédet kezdeményezni!
