A Kulturális Örökség Napjai és az Ars Sacra Fesztivál veszprémi nyitórendezvényeként, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény rendezésében a Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban Nagy Csaba lantművész adott hangversenyt az itáliai Francesco da Milano (1497−1543), a 16. századi lantirodalom meghatározó alakja Il Divino (Az isteni) című művéből válogatott részletekkel (fantáziákkal és ricercarokkal).

Mint azt az előadóművész bevezetőjében ismertette, a zeneszerző, Michelangelo után másodikként az „isteni” jelzőt viselhette művészetének szakrális sugárzása miatt. Életéről keveset tud a zenetörténet; fiatal korát a pápai udvarban töltötte a pápa lantosaként, majd Párizsban élt, s szép számmal jelentek meg lantkötetei. Ő azt a lantformációt követte, amely szerkezetében a vokális zenére emlékeztet. A fantázia műfajának pedig nagymestere volt.

A koncert második részében egy francia sanzon lantátiratának F. da Milano általi változatait mutatta be Nagy Csaba, valamint egyik fiatalon elhunyt tehetséges növendéke, Perino Fiorentino mestere előtt tisztelgő szerzeményét. Befejezésképpen ismét fantáziák következtek, melyeknek témája ezúttal az emberélet útja volt, a születéstől az Örök Hazába való visszatérésig.

A koncert méltóképpen nyitotta meg az Ars Sacra Fesztivál és a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozataihoz kapcsolódó veszprémi rendezvényeket. Lélekemelő hatása a templomban kiállító Madarassy István ötvös-szobrászművész reneszánsz hangulatokat idéző alkotásai környezetében kiemelkedő volt.

 

Toldi Éva

Fotó: Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »