Pünkösd hétfőjén Balatonfüreden, a Krisztus Király plébániatemplomban Udvardy György érsek szolgáltatta ki 31 fiatalnak a bérmálás szentségét, majd pedig megáldotta a plébániaépület eddig elkészült felújítását.

Udvardy György érsek prédikációjában beszélt az ősbűn következményeiről és a Szentlélek 7 ajándékáról, majd kiemelte, hogy úgy kell élnünk mindennapjainkat, hogy cselekedeteinkben  jelenjen meg a vallásosságunk, lelkiismeretesen végezzük feladatainkat, de ne ijedjünk meg tőlük. Mutassunk példát embertársainknak és a hitünket soha ne tagadjuk meg.
A Szentlélek megvilágosító, megerősítő ajándéka birtokában fiataljaink rendelkeznek mindennel, hogy a keresztény életükben és jövőbeni feladataikat ellássák, így Krisztus szerint éljenek. Ehhez nem szükséges nagy dolgokat tenni, csupán a mindennapjaikban és a cselekedeteikben mutatkozzék meg Krisztus szeretete.

A szentmise után került sor a plébánia eddig elkészült felújítási munkálatainak megáldására. Amikor egy plébánia épületen gondolkodunk, akkor alapvetően három nagy területet szeretnénk megjeleníteni méltó módon, korszerűen, és a közösség javát szolgáló módon- mondta el az áldás előtt a főpásztor. Először is a plébánia épületnek egy hivatali épületnek kell lennie, hiszen a plébániai hivatal működését szolgálja. A második a közösségi tér biztosítása, ahol a közösségek összejöhetnek, különböző  ünnepeinket megrendezhetik. A harmadik funkció pedig a plébános, illetve az itt szolgáló lelkipásztorok méltó lakhatásának biztosítása. Ezt a hármat szeretnénk mindig szem előtt tartani, amikor egy plébánia felújításáról gondolkodunk. Ezeket az adományokat pedig ennek a hármas célnak megfelelően akarjuk a lehető legjobban felhasználni, mondta Udvardy György érsek. A felújítás a Krisztus Király plébánia hívő közösségének nagylelkű adományaiból és a Veszprémi Érsekség támogatásával valósult meg és a következő hónapokban tovább folytatódik.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »