Az idén is megrendezésre került október 13-án a Veszprémi Főegyházmegye ministráns találkozója, amelynek a hagyományokhoz híven a Boldog Gizella Szeminárium adott otthont. A szomorkás őszi idő ellenére több, mint kétszáz ministráns érkezett az egyházmegye különböző plébániáiról és oktatási intézményeiből. A találkozó délelőtt tíz órakor szentmisével kezdődött, melyet a szeminárium spirituálisa, Brenner József atya mutatott be tizenegy paptestvérével együtt. Prédikációjában biztatta a fiatalokat a szentmisén való ministrálásra, valamint a Szűzanya tiszteletére. Felhívta a figyelmet a gyónás fontosságára. Az Eucharisztia közös ünneplése után akadályversennyel, liturgikus és egyéb vallási témájú vetélkedővel folytatódott a program. A résztvevők vegyes csapatokat alkotva kipróbálhatták tudásukat. Örömmel láttuk, hogy az addig még egymásnak ismeretlen gyerekek milyen gyorsan összebarátkoztak, és igazi csapatszellemben oldották meg a különböző feladatokat. A tizennyolc állomáson bibliai szöveg kiegészítő, pap felöltöztetése liturgikus öltözetbe, egyházi énekek felismerése, activity, célba dobás, kapura rúgás, “mocsárjárás”, nutellás kenyér evő verseny, és egyéb játékok várták a ministránsokat. Ezt követően Boldog Kalkuttai Teréz anyáról láttak egy rövid filmet. Ebéd után minden plébánia kapott ajándék csomagot, majd az első három helyezést elért csapatok külön díjazásban részesültek. A nap zárásaként dr. Varga István rektor atya megáldotta a jelenlevőket. A találkozás, és a nap élményeivel gazdagodva vettünk búcsút egymástól. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Szaléziánumnak, hogy nagylelkű adományával támogatta a napot. Hálával tartozunk mindazoknak, akik munkájukkal segítették a ministráns találkozó létrejöttét. A gyerekek boldog arcát látva azt gondolom emlékezetes, vidám, és mindenki számára tartalmas napot tölthettünk együtt.

Laposa Norbert papnövendék

[simpleviewer gallery_id=”101″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »