Egységben szolgálni

2020.01.25., Hírek rovat

Tizenhárom település katolikus egyházközségi képviselőjének különleges fogadalomtélre került sor az épülő nemesvámosi templom falai között január 4-én, szombaton. Az augusztusban kinevezett testületi tagok ugyanis együtt tették le képviselői esküjüket és közösen írták alá az esküről készült dokumentumot.

– Szerettem volna, ha az egyház egységét megjelenítve közösen történik ez az eskütétel – fogalmazott Gere Dávid Márk SMC plébános – habár a testületek külön alakulnak meg és külön is dolgoznak. Erre kerestünk egy megfelelő alkalmat, amire az ősz már túl zsúfolt volt, de ez az év eleji pár könnyebb nap jó időpontul szolgát. Az, hogy az ellátó plébánia legnagyobb templomában gyűlünk össze, az egy jelkép. Jelkép arra, hogy közösek a céljaink, jelkép arra, hogy az egységet akarjuk szolgálni, és jelkép a testvéri együttműködésre. Az, hogy közösen indul a képviselői munka, előrevetíti, hogy a plébánia pasztorális tervét is a minél nagyobb közösségbe illeszkedve kell megvalósítani.

A szentmisére a templom nemcsak a hetvenöt képviselővel telt meg, hanem sok rokon és érdeklődő is eljött.

A szentbeszédben a plébános utalt a karácsonyi időszakra is. A megtestesülés arról szól, hogy Isten felveszi az emberi természetünket, hogy az ő isteni világába vezessen bennünket. Tanítását azzal kezdi, hogy apostolokat és tanítványokat gyűjt maga köré. Keresztény küldetésünk Krisztus művét folytatni, vagyis most már mi vagyunk azok, akiknek össze kell gyűjteniük az embereket a megtestesült Krisztus köré, hogy aztán majd Ő elvezethessen mindannyiunkat az IstenOrszágába. A képviselői munkához jó támpont a Szentírás szava, amelyet a lelkipásztori összejövetelekre készített szentmise szövegeiből hallhatunk. Az olvasmány lényegében arra tanít, hogy szeressük Isten törvényét, a Szentlecke, hogy feltétel nélkül törekedjünk a békességre és szeressük egymást, az evangélium pedig, hogy folyamatosan keressük a Szentlelket, aki segít megtalálni nemcsak az új korok új megoldásait, hanem egyáltalán azt az utat, amelyet képviselőként be kell járnunk.

A hitvallás után a képviselők letették az esküt, majd az oltár előtt egyesével aláírták az eskü szövegét.

A szentmisét követően a plébánia közösségi házában, a Fatima-házban rövid fogadás után egy előadást hallhattak a jelenlévők a képviselőtestületeknek, mint pasztorális tanácsoknak a jövőbeni működéséről, a megújított pécsi szabályzatról és a helyi, egyházközségi tervekről.

A testületek közötti együttműködés Nemesvámoson nem példanélküli. A korábbi években működött itt tizenhárom települést átfogó közös képviselőtestület is, hiszen a Nemesvámostól Balatonakaliig tartó lelkipásztori területen számtalan közös dolog adódik, ami közös megbeszélést igényel. A lelkipásztori területen már évek óta közös a nagyböjti lelkigyakorlat, a húsvéti szent háromnap ünneplése és sok más évközi imádság, jeles nap is.

Forrás: nemesvámosi plébánia

57CF4199-3281-45F2-8866-100263289391
4E8F212C-5407-48E6-A7D3-D658B9FFEBBF
B3829CF0-DCD7-4722-A642-8990DB00D6E8
790CCDFA-C578-4B8F-9CD9-3DB5E70B182A
2DBC44BF-61FF-4CF9-A098-391D11837A32
CA2F558B-9869-43C1-866F-59F397DA0BF8
60BFAA59-87E2-472F-B216-99381D553E8A
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »