Jézus hív bennünket, hogy hónapról hónapra imádkozunk együtt papi hivatásokért. Vízkereszt ünnepén, ahol Jézus Krisztus Istenségének a kinyilvánulását is ünnepeljük, és leborulunk előtte a papságra így is tekintünk, mint akinek személyében szavain, gesztusain keresztül az Isten kinyilvánítja önmagát, jóságát, szeretetét, irgalmát amire szükségünk van. Ezekkel a gondolatokkal kezdte meg a közös imádságot Dr. Udvardy György veszprémi érsek Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, plébános atyával valamint Tamás Zoltán káplánnal.
Az Oltáriszentség előtti imádságok és elmélkedések után érsek atya bemutatta a legszentebb áldozatot, az Eucharisztiát.
A szentbeszédet az alábbiakban teljes terjedelemben adjuk közre:
Kedves testvérek.
Látjuk a napkeleti bölcsek hódolatát. Látjuk, az Istent kereső, az igazságot kereső, a törvényt érteni akaró embernek az útját. Ez az út, nem máshová vezetett, a jelek nem mást mutattak, mint Betlehemet, mint a házat, a barlang-istállót. Nem máshová jutottak el a maguk keresésében, maguk őszinte istenkutatásában, törvénytiszteletében, értelemkeresésében, mint ahhoz a gyermekhez, akinek a születéséről az angyalok hírt adtak, s aki előtt a pásztorok őszinte hódolattal borultak le. S mint ahogyan a pásztorok hozták az ajándékaikat, úgy a napkeleti bölcsek is. Kinyilvánult minden nép, minden nemzet számára. Az értelmet kereső ember számára. A törvényt ismerni akaró ember számára. A bölcsességre eljutni akaró ember számára. Nincs más értelem, nincs más törvény, nincs más bölcsesség: csak az a Krisztus, aki emberré lett, aki gyermekként született, aki vállalta az embernek a sorsát, aki az Atyaisten irgalmát és jóságát hozta el közénk. Bár a napkeleti bölcsek szimbolizálják az embert, aki keresi az Istent, a tudóst, a bölcset, a törvénytisztelőt, mégis amikor a jelet követik, a jelek-jeléhez jutnak el: egy kisgyermekhez jászolban és pólyában. Akkor döntenek: meghajtják-e fejüket, meghajolnak-e értelmükkel, föltárják-e szívüket az isteni bölcsesség előtt, vagy pedig elfordulva innen tovább keresik azt az értelmet, a törvényt, bölcsességet, de már sosem fogják megtalálni? Szükségük volt a bölcseknek ahhoz, hogy -bár mást kerestek, vagy másként- meghajoljanak, letérdeljenek és ajándékot adjanak a gyermeknek. Mert benne fölfedezték az isteni értelmet, isteni bölcsességet, Istennek a törvényét. S mert képesek voltak leborulni, képesek voltak ajándékaikat átadni, ezért más emberré lettek. Már nem az emberi értelmet, pusztán, nem az emberi törvényt pusztán, nem az emberi bölcsességet pusztán keresték, hanem megajándékozottak lettek az isteni értelemmel, törvény ismeretével és bölcsességgel. Ezért is térnek vissza más úton, ezért is járnak más utat, mint ahogyan a kisgyermekhez jutottak el. Az ember útja ez, az ember és az Isten találkozásának gyönyörű példája. Isten, aki érthetővé lesz az ember számára, az ember, aki képes meghajolni a csoda előtt: hogy értsen, hogy tudjon, hogy bölcsességre jusson.
Testvérek, ezek vagyunk mi. Akik keressük az Istent, akik föl akarjuk fedezni saját életünket eseményeiben, törvényeiben, kapcsolatainkban, tevékenységünkben, jövőnkben. Sokszor más módon akarjuk ezt tenni, mint ahogyan az Isten mutatja magát. Minden egyes olyan pillanat, amikor nyitott a szívem, nyitott az értelmem, nyitott az akaratom, hogy leboruljak az előtt az istenjelenés előtt, aki benne van az életemben, akkor fölfedezem: az Isten itt van. Köztünk van, bennünk él. Ez bennünket megajándékoz új látással, új értelemmel, új törvénnyel. A szívnek a törvényével, istennek a bölcsességével, s azzal az értelemmel, amely minden emberi értelmet túlhalad, és látni enged bennünket.
Kedves testvérek, mennyire szükségünk van arra, hogy legyen lelkierőnk, látásunk fölfedezni az Istent, aki jelen van mindennapjainkban apró jelekkel, apró csodákkal. De megkívánja az értelem hódolatát, megkívánja lelkemnek a hódolatát, megkívánja a döntést; Őmellette. Mert ezt hisszük, ezért hihetjük azt is, hogy az Isten jelzi az Ő jelenlétét számunkra. Mindannyiunk számára, mindannyiunk életében. Jelzi, s ezekre a jelekre figyelnünk kell. Sőt, mint Krisztushoz tartozók, Krisztust ismerők, megkapjuk azt a bölcsességet a Szentlélektől, megkapjuk azt a tudást, azt az értelmet az Egyház által, hogy az idők jeleit is tudjuk megvizsgálni, tudjuk értelmezni. Tudjunk értelmet, törvényt, bölcsességet fölfedezni, mai világunkban is. S mennyire szükségünk van azokra a jelekre, amelyek Krisztushoz vezetnek bennünket. Mert nincs más értelem, nincs más tudás, nincs más törvény, csak, ami Krisztusban értelmezhető. Milyen jó, hogy mi megismerhettük Krisztust. Milyen jó, hogy a keresztségben hozzákötöttük az életünket. Milyen jó, hogy akarjuk, hogy az Ő törvényei érvényesüljenek tagjainkban. Ez biztonságot jelent, ez erőt jelent, hogy eligazodjunk mindennapi döntéseinkben és jó döntéseket tudjunk hozni. A jelekből, Isten jeleiből tudjunk olvasni, és igaz bölcsességre jussunk. Szükség van testvérek arra- és ehhez minden képességet megkaptunk-, hogy a világ folyamataiból, világban történő folyamatok jeleiből tudjunk értelmet nyerni. Erősödjünk abban, hogy meg kell hajtani szívünket-fejünket Jézus-Krisztus akarata, személye előtt. Mi ezt örömmel tesszük. Napjainkban is óriási a vágy arra, hogy olyan jelek történjenek, vagy olyan jelek kísérjék életünket, amelyek előtt szinte kényszerűen meg kell hajtani a fejünket. Az Isten nem így érkezik. Isten a maga észrevétlenségével, Isten a maga emberségével, a maga tapintatával érkezik hozzánk. De ugyan-olyan erővel. S erre kapjuk meg a képességet, hogy fölfedezzük az életünkben.
Ez az ünnep arra is indít bennünket, hogy bátran adjunk hálát azokért az eseményekért, de legfőképpen azokért a személyekért, akik számunkra ezt az egyértelmű isteni jelzést tették érthetővé, kézzelfoghatóvá. Adjunk hálát szüleink hitéért, lelkipásztoraink hitéért, a hívő közösség helytállásáért, egy-egy példamutató gesztusért, példamutató magatartásért, a helytállásért, a hűségét, mert ezek azok a jelek, amelyek bátorítanak irányt mutatnak mindannyiunk számára. Köszönjük meg azokat a személyeket, társakat, elődeinket, akik a hitben előttünk jártak, hiszen az ő hitük a mi jövőbeli reményünk. Ez az ünnep arra is felhívja a figyelmet mindannyiunk számára: mint ahogyan hálásak vagyunk azokért, akik számunkra isteni jelként közel hozták Istennek a jóságát, értelmét, bölcsességét, törvényét, mi magunk vagyunk azok mások számára, akiknek ugyan ezt az egyértelmű isteni jelet, erőt kell képviselnünk. Vagyis nem mindegy az, hogyan élek, hogyan imádkozom, milyen vágyaim vannak, milyen kapcsolataim vannak, mit engedek be az életembe, s mit távolítok el magamtól. Mi vagyunk Isten észrevétlen, de mégis erővel bíró jelei mások számára. Mégpedig olyan jelek, akik egyértelművé teszik Istennek emberek között való létét. Egyértelművé teszik Istennek az irgalmát. Egyértelművé teszik, hogy nincs más üdvösség égen és a földön: csak Krisztusban, aki értünk emberré lett és aki kinyilvánította hatalmát. Megajándékozottak vagyunk. Szenteltvíznek a cseppjei amikor érintettek bennünket, érintik homlokunkat, mindig erővel figyelmeztetnek Krisztushoz tartozásunkra. Figyelmeztetnek arra: nincs más értelmezési pont számomra sem életemben, a jövőben, sem a múltban, csak Jézus Krisztus. Jézus Krisztus kinyilvánította az Ő hatalmát és erejét, engedjük, hogy rajtunk is látszódjék ez. Ámen.
Az élő közvetítés itt visszanézhető:
