Régi hagyomány, hogy húsvét reggelén a nagyböjt utáni első, nem böjtös ételek megáldására kerül sor.
Már a 7. századtól nyomon követhető ez a szokás. A szentelt ételek összetétele (sonka, tojás, kalács, torma, bor, túró, kolbász stb.) a böjti időszak végét jelzi, sok helyütt fölruházva a passiójelenetek szimbolikájával. Hajdúdorogi hagyomány szerint a kalács alapjául szolgáló lepény Krisztus testét jelképezi. Az egymásra kerülő tésztafonatok a töviskoszorú, majd a teljessététel. A kalács ötelemű díszítése, megszegésének, fölvágásának rituális mozzanatai a Kelet-magyarországi görögkatolikusoknál a Szent Sebek tiszteletének szólnak, az ételszentelésre vitt tojás a feltámadásra emlékeztet, számuk egyes helyeken az apostolokra utal. A szentelésre vitt bor Krisztus vére, a torma a népi értelmezés szerint a keresztrefeszített Krisztusnak kínált ecet keserűségét idézi. – A néphit mágikus erőt is tulajdonít a megszentelt ételnek. Ezért pl. a szentelt sonka csontját az eresz alá tűzték villámcsapás elleni védekezésül, a kalács morzsájából a népi vélekedés szerint apró fehér virágok fejlődnek. Csík vármegyében 1900 körül a szentelt kókonya darabjait rontás ellen használták. Az ételszentelésből útban hazafelé az Észak-magyarországi görögkatolikusok a pászkával megkerülték a lakóházat, hogy a férgek távozzanak onnan. A Nyírségben az ételszentelés után a pászkát odahaza szertartásosan emelgetni kezdték. A húsvéti bárány elfogyasztásának hagyományai a szentelt sonka fölvágásában éltek tovább. – Sztelt sonkát, kolbászt, kalácsot a vegyes vallású vidékeken a protestáns lakosság is előszeretettel fogyasztott.(katolikus lexikon)
Az idei évben a járványhelyzet miatt a szokásokkal ellentétben nem a templomban, hanem a templomok előtt került sor az ételek megáldására szerte a főegyházmegyében.
Képes beszámolónk a keszthelyi Fő téren, a Magyarok Nagyasszonya templom előtt készültek, ahol Húsvétvasárnap kora reggel Mokos János diakónus áldotta meg a húsvéti étkeket.
