A Szent Mihály Bazilikában a Jézus Szentséges Szívének ünnepét követő vasárnap, június 14-én Nagy Károly apátkanonok, plébános mutatott be szentmisét. A szentbeszédében Jézus Szíve tiszteletéről beszélt, említve, hogy régen hagyomány volt, hogy a családfők felajánlották a családjukat Jézus Szent Szívének, mára azonban más “biztosításokban” bíznak az emberek, amelyekkel azonban a lelki biztonságuk nincs megoldva.

A püspöki kar június elején megújította a száz évvel ezelőtt elmondott felajánlást Jézus Szentséges Szívéhez, ami a napjainkban tapasztalható sok nehézség miatt ismét időszerűvé vált.

A szentmise végén elmondták a Jézus Szíve litániát az Oltáriszentség előtt, majd az apátplébános is elmondta a felajánló imát, felajánlva a jelenlévőket és családjukat, az egyházközséget és a várost Jézus Szentséges Szívének.

A Jézus Szíve tisztelet tárgya:

– Jézus testi szíve, mivel a Fiúval egyesülve isteni, ezért imádásra méltó Szív

– Jézus testi szíve, mivel Jézus istenemberi szeretetének székhelye és forrása, szereti ugyanis mennyei Atyját és az embereket.

– Jézus szeretete, ő ugyanis szívéből merített erőt az üdvözítésünkhöz szükséges magasztos és csodálatos tettei végrehajtásához. Ezeket most is véghez viszi az Oltáriszentségben való jelenlétében.

Jézus Szívének tisztelete az egyház kezdete óta megtalálható liturgikus gyakorlatunkban.

Forrás: Katolikus.hu

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »