Ne a külsőségek határozzák meg az életünket – merjünk igent mondani a Krisztus által kínált életre – hangsúlyozta Dr. Udvardy György érsek atya hagyományos lelkigyakorlatának harmadik előadásán a Károly-templomban.
Dr. Udvardy György a lelkigyakorlaton arról beszélt, hogy az evangéliumban Jézus olyan értékrendet hirdet, ami az emberi élet új megértését kínálja. Nem azért jött, hogy mások szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, sőt, az életét is odaadja mindenkiért.
A nagyböjtben fontos tudatósítani magunkban, hogy az életünk döntések sorozatából áll. A legfontosabb döntés, amit meghozhatunk, hogy Jézus Krisztus mellett köteleződünk el. Ez a döntés adja az alapot minden további döntésünknek.
Érsek atya kitért rá, a bűnök elhomályosítják a látásunkat, és nem engedik, hogy szabadon gondolkodjunk önmagunkról. Ezért fontos, hogy Krisztus szemével lássuk magunkat, és ne a világ hamis mércéi alapján ítéljük meg magunkat.
A világ három dolog alapján ítéli meg az embert. Az alapján, hogy mit mondanak rólunk mások, hogy milyen kapcsolataink vannak és hogy mit birtoklunk. Ezek a mércék azonban nem vezetnek el valódi önismerethez. Csak Krisztusban ismerhetjük meg igazán önmagunkat, és hozhatunk szabad döntéseket.
A nagyböjt pedig segít bennünket abban, hogy felismerjük a gyengeségeinket és hibáinkat. Döntéseket hozzunk a korlátjainkkal és vágyainkkal kapcsolatban. Hogy bűnbánatot kérjünk. Helyes önismeretre jussunk Krisztusban, valamint, hogy gyakoroljuk a szeretet cselekedeit. Az imádság, a böjt és az alamizsna a nagyböjt három pillére, amelyek segítenek bennünket a helyes döntéshozatalban.
Dönteni Jézus Krisztus mellett, az élet mellett, és a saját életünk mellett azt jelenti, hogy a jövő mellett döntünk. Mindennapi cselekedeteink, apró döntéseink építik fel az örök életre vezető utat.
Dr. Udvardy György lelkigyakorlatának teljes szövegét itt olvashatják el:
Kedves Testvérek!
A mostani evangéliumban Jézusnak azt a tanítását látjuk, ami teljesen átalakítja, teljesen új formát ad az emberi gondolkodásnak, az emberi élet értékelésének. Az emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul mindenkiért.
Közös húsvéti készületünkben a döntéseinket tartjuk szemünk előtt. Az élet döntésekből áll. Alapvetően Jézus Krisztus mellett döntöttünk a keresztségünkben. Ezt a döntésünket erősítjük meg napról napra a mindennapi életünkben. Ennek a döntésnek van egy nagyon markáns része, mégpedig az, amikor tudatosan, szándékosan, megfontolva mindazt, amit életként fölfedezünk – és ennek mindenféle területére – igent mondunk. Igent mondunk, mert Istentől van, mert Isten akarja és Isten jónak akarja. Igent mondunk, mert Isten életet akar, Isten teljes életet, bőséges életet akar. Ugyanakkor ez a mai tanítás nemcsak általában az életről beszél, nemcsak arról, hogy általában az élet jó; az pedig végképp nem igaz, hogy csak a mások élete jó, az enyém pedig nem. Döntést kell hozni saját életemmel kapcsolatban: igent mondani saját életemre. Kérdezhetné valaki, mi köze van ennek a nagyböjti felkészüléshez? Nagyon sok. Igent mondani a saját életemre – minden nap kell. Igent mondani a saját életemre csak akkor tudok, ha Krisztusban szemlélem önmagamat.
Teljesen világos, hogy a bűnök elhomályosítják látásunkat – rosszul ismerek, rosszul látok, rosszul látom a másik embert, rosszul ítélem meg a közösség életét, rosszul ítélem meg saját magamat is. A bűnök nem engedik, hogy szabadon gondolkodjak önmagamról, nem engedik, hogy szabadon gondolkodjak mindarról, aki én vagyok.
Kicsoda az ember, mondja a nyolcadik zsoltár, kevéssel tettet kisebbé az isteneknél. Egyszerre látjuk saját emberi létünknek a méltóságát és egyszerre látjuk a korlátainkat is. Nagyon érdekes, amikor azt mondom: köszönöm szépen, jól vagyok, vagy jól érzem magam. Ebben a kifejezésben benne van az, hogy önmagamat képes vagyok kívülről is nézni, kívülről is megítélni. Az életünk nagyon furcsa, mert egyszerre kívülről ítéljük meg magunkat, mégis a saját életünket éljük. A saját életünket, ami egyszeri, megismételhetetlen, de föláldozható – ahogyan azt Máté evangéliumából most hallottuk. Meg tudom ítélni magamat jónak, rossznak, attól függően, hogy látom-e a rosszat, látom-e a jót önmagam életében. Ugyanakkor, amikor magamról akarok akár ítéletet alkotni, vagy magamat akarom jól megismerni, akkor nagyon érdekes, hogy ezt nem tudom teljesen függetleníteni a mások által történő megítéléstől. Hogyan látnak engem, hogyan ítélnek meg engem? (Korántsem biztos, hogy jól, hiszen nem is ismernek teljes egészében.)
Éppen ezért mondja Loyolai Szent Ignác, hogy mi magunkat csak Jézus Krisztus szemével láthatjuk helyesen. Ha a világ szemével akarjuk önmagunkat megismerni és dönteni önmagunkról, akkor azt nem jól tesszük, mert a világ alapvetően három dolog alapján ítéli meg az embert, hogy ki értékes-ki nem, hogy ki jó-ki nem (és még lehetne sorolni): mit mondanak rólad mások, milyen kapcsolataid vannak és mit birtokolsz?
Mondhatjuk, hogy ez bennünket nem érint. Ha megnézzük azonban a mindennapi életünket, akkor azt látjuk, hogy nagyon is érint ez bennünket. Mit mondanak rólad mások? Milyen véleménnyel vannak rólad az ismerősök, barátok? Szeretnek? Jól ismernek, bátorítanak, értékelik azt, aki vagy? Vagy éppen nem értékelik, nem tartják fontosnak? S máris meg kell küzdeni azzal, hogy mások véleményével szemben például magamról azt állítsam, hogy de igen, állhatatos vagyok, de igen, jóra törekvő vagyok. Mint ahogy az is nagyon fáj, amikor éppen jó véleménnyel vannak rólam az engem ismerők, ugyanakkor én látom a saját korlátaimat. Nem jól ismernek. Hányszor és hányszor megérinti az életünket, hogy olyan döntéseket hozunk mindennapi életünkben, amit nem a magunk döntése alapján hozunk. Nem a magunk jól felfogott érdeke vagy megfontolása alapján hozunk, hanem azért, mert mások azt várják el tőlünk, vagy mások esetleg emiatt békétlenek, vagy éppen békések lesznek. Rengeteg olyan döntés van, ami nem feltétlenül az én döntésem, és nem magamra vonatkozik, hanem a külső elvárásoknak kíván megfelelni, amelyek lehetnek akár jók is. Ezek a döntések nem önmagában rosszak, de a kérdés az, hogy az én döntésem az a Krisztushoz való tartozásomból, az igazsághoz való tartozásomból történik-e, vagy bármilyen más, ettől különböző, alacsonyabb rendű megfontolásokból. Mint ahogyan itt az evangéliumban hallottuk: az édesanya a legjobbat akarja a gyerekeinek, ha van egy király, akkor nyilván ajánl két minisztert is gyorsan mellé, mert a legjobbat akarja. De nem érti mindazt, amit Jézus mond. Egy egészen más szempont alapján próbálja megítélni Jézusnak a tanítását. Mit mondanak rólad mások? Igen, érint bennünket. Nem is szabad teljes egészében figyelmen kívül hagyni, de nem szabad, hogy csak ez alapján hozzuk meg a döntéseinket, mert akkor mindig valamilyen vélemény, valamilyen elvárás, valamilyen kívánalomnak megfelelően fogom döntéseimet meghozni, de nem Krisztus alapján és nem a saját döntésem lesz – de mégis az én életem.
Jézus szabadságra akar vezetni bennünket. Szabadnak lenni ettől a külső megítéléstől. Úgy látni magamat, ahogyan Jézus lát.
Amit a másik, amit a világ mond az emberről – ki a jó ember, vagy ki az értékes ember –, hogy milyen kapcsolataid vannak, vagyis mit tudsz elintézni. S látjuk ennek mennyire fontos szerepe van, amikor valakit ismerek, valakiben bízom. Vagy valaki bennem bízik. Bizalommal fordulok hozzá és kérem a segítségét, vagy hogy járj közben értem, vagy adj tanácsot – ez nagyon jó. De általában Szent Ignác sem erre gondolt, hanem sokkal inkább arra, hogy a világ szerinti kapcsolatokat tartom igazán fontosnak.
Nem azt tartom fontosnak, ami Krisztus alapján, Krisztus döntése alapján életre vezet.
Milyen kapcsolataim vannak? Mit tudok elérni? Az az ember, aki bármi oknál fogva, egészségi állapotnál fogva, munkahelyi nehézségeknél fogva, vagy bármi egészségnél fogva nem tudja azt megtenni, amit egyébként szeretne, vagy amire korábban képes volt, akkor nagyon könnyen egy közösség, egy társadalom értéktelennek ítéli. Ez nem jó, mert nem az embert nézi, hanem azt, hogy mit tud elérni, mit tud produkálni.
A harmadik ilyen a világi szempont, ami alapján a világ megítéli az embert (vagy azt hiszi, hogy megismeri): hogy mit birtokol a másik ember, hogy mit birtoklok én? Gondolhatunk itt az anyagiakra, az anyagi versengésre, gondolhatunk a tudás birtoklására, gondolhatunk a hírnév birtoklására, sok minden egyébre, ami akár még értékes is lehet, de ha a birtoklás oldaláról nézem, akkor egészen biztos, hogy nem engedi meg, hogy szabadon tudjak gondolkozni. Sőt, Szent Ignác azt mondja, hogy a birtoklásban, főleg az anyagi javakkal kapcsolatban először az ember örül, mert elért valamit, amiért megdolgozott, amit szeretett volna, ami az életéhez a családjának szüksége van. Örül, örömmel mutatja meg. Aztán büszkévé válik rá, hogy én ezt elértem, engem tiszteljetek. A harmadik lépés pedig az, amikor azt mondja, én az vagyok, amit birtoklok. Vagyis az ember a birtoklással elkezdi önmagát isteníteni. Elveszíti a szabadságát. Én nem az vagyok, amit birtoklok. Én nem az vagyok, amit meg tudok tenni. Én nem az vagyok, amit mások rólam állítanak, hanem az vagyok, ahogyan engem Krisztus ismer, ahogyan engem Krisztus újjáteremtett.
Krisztusban akarjuk nézni önmagunkat. A nagyböjt ebben segít bennünket. A megtérés útjára indít egyházunk, és elhisszük, hogy az egyetlen helyes ismeret, az a Krisztus ismerete velem kapcsolatban. Ahogyan Ő ismer, ez az ismeret, mert szeret. Ahogyan Ő ismer, ez vezethet el engem oda, hogy szabadságom mellett tudjak dönteni. Bátran, függetlenül a hírnévtől, függetlenül a kapcsolatoktól, függetlenül az anyagi javak vagy bármilyen javak birtoklásától.
Ugyanakkor tudjuk – és épp a keresztségünk figyelmeztet erre –, hogy bár az Isten csodálatosnak teremtett bennünket, de szabadnak teremtett, és hordozzuk az áteredő bűn következményeit. Sokszor rosszul mérjük fel a helyzetet, rosszul látunk, helytelen vágyak vannak bennünk, hordozzuk a bűnbe esett embernek a korlátait, de hordozzuk az újjáteremtett embernek a szabadságát is. Ezt nyertük el a keresztségben. Ezt akarjuk megújítani nagyböjt idején: szabad vagyok Krisztusban.
A keresztségben teremtett meg engem, ez az én új identitásom: Krisztushoz tartozom és ezért fontos az, hogy ebből fakadjanak a döntéseim, a mindennapi életnek a döntései. Igent akarok mondani a saját életemre.
Benne igent akarok mondani az adottságaimra, amelyeket fölismerek. Benne igent akarok mondani a fölismert adottságaimra, köztük rengeteg jó dologra is, és a hiányosságokra, hibákra is. A fölismert adottságaimat nem eltagadni kell, nem belenyugodni, hanem őszintén szembesülni, megismerni. Miért? Mert dönteni akarok Krisztus mellett. Meg kell ismernem a tehetségeimet, az adottságaimat, amelyekkel nekem a többieket meg kell tudni ajándékozni. Mindannyiunk élete ajándék az Istentől. Sőt, olyan ajándékokat hordozunk, élünk meg saját magunkban, amit a világegyetemben sem előttem senki, sem utánam senki nem fogja megjeleníteni, mert énhozzám kötődik. Ha én ezt nem teszem meg, nem adom oda az ajándékaimat a testvéreimnek, vagy nem jól adom oda – ez nem jó, ez nem Isten szerinti eljárás. Ezért is fontos, hogy igen, döntenem kell a tehetségem mellett. Döntenem kell jól használni azt, megajándékozni a közösséget, megajándékozni a testvéreket. Az életem nem az enyém. Istentől kaptam. Úgy az enyém, hogy felelős vagyok érte, és azért, hogy szolgáljak másokat. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy másokat szolgáljon. Ez igaz a házasságban, igaz a gyermeknevelésben, igaz a közösségi élet szolgálatában. Igaz ez olyan hivatások megélésében, amikor az embert szolgáljuk és számtalan más területen is. Természetes, hogy igenis döntenem kell, döntéseket kell meghozni korlátaimmal kapcsolatban. Vannak gyengeségeim, vannak olyan korlátaim, amikor valamit nem vagyok képes megismerni, megtanulni. Rászorulok a másiknak a segítségére. Vagy éppen a türelem fogy el, vagy éppen az állhatatosságban gyengülök meg – ezek korlátok. Föl kell ismerni – Krisztus ebben segít, és döntést kell hozni. Mit akarok ezekkel a korlátokkal kezdeni? Miért? Ha nem kezdek a gyengeségeimmel semmit, nagyon könnyen bűneimnek a forrásaivá tudnak válni. Azt mondom: indulatos természetű vagyok – ez egy adottság, ez még nem bűn. De ezzel meg kell küzdeni. Az indulatos természet egyébként nagy kincs is lehet, mert nagy impulzív erő van benne. De ha nem hozok döntést ezzel az adottságommal kapcsolatban, lehet, hogy mások életét fogom megszomorítani az indulataimmal.
Ugyanígy döntéseket kell hozni a vágyaimmal kapcsolatban. Milyen vágyak vannak a szívemben, amelyek Istenre irányulnak, amelyek előre mutatnak, és milyen vágyakat dédelgetek, amelyekről pontosan tudom, hogy nem jó. Nem a javamat szolgálja, nem az ember javát és nem az Isten szerinti gondolkodást – és mégis dédelgetem. Döntést kell hozni. Ezért a bűnbocsánat szentségének a gyakorlása az egy döntés. Amikor elmegyek gyónni és azt mondom, hogy az egyház szolgája előtt szeretném letenni a bűneimet: kérem a bűnbocsánat szentségét. Ez döntés, az életemnek egy nagyon nagy döntése.
Természetesen sok egyéb mellett döntést kell hoznom a múltammal kapcsolatban, amiben nagyon sok jó lehet és lehet rossz is. A múltunkat nem tudjuk meg nem történté tenni, de éppen a Szentlélek megvilágosító kegyelmével fel tudjuk ismerni, mi volt a jó az életemben korábban? Mi volt a jó vagy a rossz a múltamban? Ha bűnbocsánatot kell kérni, akkor kérjem ezt és Isten meggyógyít. De a döntést meg kell hozni. Nem lehet sem halogatni, sem eltolni, mert mindaz, ami rossz, kifejti hatását, mint ahogyan a jó is.
Szükség van bűneim beismerésére, nincs értelme ezt halogatni.
Krisztus az, aki ismer bennünket, Krisztus az, aki megvilágosítja a lelkemet, hogy lássam gyengeségemet. Ő az, aki a bűnbocsánatot adja a Szentlelke által.
Ha ezt nem teszem meg – ahogyan erre utaltam –, akkor a bűneim miatt nem tudok jól látni. Ragaszkodni fogok vagy hírnévhez, vagy anyagiakhoz, vagy bármilyen javakhoz. Egyetlen egy értelmezési pont lehet az életünkben, ez Jézus Krisztusnak a személye és tanítása. Tőle nem kell félni. Nem kell kétségbe esni. Mire fog rámutatni? Mit fogok felismerni? Ha felismerem, akkor mi lesz velem? Ő szeret. Ha Ő valamire rámutat, valamit enged, hogy felismerjek, azt a javamra teszi. Azért adja, hogy gyógyulni tudjak. Azért adja, hogy döntést tudjak hozni. Azért adja, hogy az életre tudjak igent mondani, az istenes életre.
Dönteni saját életem mellett: szükséges eljutni helyes önismeretre Jézus Krisztusban. A nagyböjt ennek is az ideje. Nagyböjtben sem csak a bűnöket nézzük. Azt nézzük, hogy vajon szabad vagyok-e? Élek-e a Krisztus Isten gyermekeinek a szabadságával.
Helyes önismeretre jutni Krisztusban. Ebben nagyon nagy segítséget jelent természetesen a napi lelkiismeretvizsgálat, amikor föl tudom fedezni Istennek a jóságát, fel tudom fedezni saját elköteleződésemet és esetlegesen hibáimat. De nem a rossz alapján akarom pusztán megítélni az életemet és a másokét sem. Még csak nem is az eredmények alapján. Az alapján akarom megítélni, hogy mennyire ragaszkodom Krisztushoz, milyen bátran hozom meg a mai napon is mellette a döntésemet.
Nagyon nagy segítséget jelent nekünk ebben a helyes döntés gyakorlásában, amikor a szeretet cselekedeteit gyakoroljuk. Az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, mert abban a pillanatban, amikor az istenien jó cselekedetet akarom tenni testvérem számára, akkor az engedi, hogy a szabadságom növekedjék, engedi, hogy bátor legyek a döntésre, engedi, hogy szabad legyek a jó cselekedeteknek a meghozatalára.
Lelkiismeret vizsgálat a helytállás alapján, a szeretet cselekedetei alapján.
Az ima, amire indít és int bennünket a nagyböjti idő, az ima, a böjt és az alamizsna, ez a hármas. Az imádságban helyesen látom önmagamat – ott egyedül, amikor az vagyok, akinek az Isten ismer, az vagyok, aki jó döntéseket képes hozni, de az is, aki rossz döntéseket is képes, de én meg akarom újítani a jót önmagamban. Krisztus miatt és az Ő erejével.
Dönteni és döntést hozni Jézus Krisztus mellett. Dönteni és döntést hozni az élet mellett. Dönteni és döntést hozni saját életem mellett. Amellett az élet mellett dönteni, amely az örök életre szól. Krisztusban éljük meg és Isten szent lelke adja az erőt, hogy ezt az életet tudjuk élni boldogan és mások javára. Az emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért. Teljesen új logika ez. Szolgálni a másikat, az azt jelenti, hogy döntök saját életem mellett, és amikor saját életem mellett döntök az örök élet reményében, akkor valójában a jövő mellett döntök. Ezért nem mindegy, hogy mindennapi cselekedeteink, mindennapjaink milyen apró döntésekből állnak össze, mert ezek a döntések az örök életre irányulnak. Ámen.
