A Veszprémi Főegyházmegye országos internetes hittanversenyt hirdetett a Mindszenty 80. emlékévre. 

A verseny célja , hogy a hittanosok megismerjék azokat az erényeket -Bódi Mária Magdolna ,egy tiszta lelkű litéri lány és Mindszenty József életútja alapján-, amelyek példaként állnak a mai és a jövő fiataljai előtt. Mélyítsék el mind a hittani mind a történelmi ismereteiket, késztetést érezzenek a Jézussal való barátságra.

A hittanversenyre diákjaim közül a 3.-4. és az 5.-6. -osztályos korosztály jelentkezett,  Örömmel ,nagy érdeklődéssel fogadták. Iskolai tanóra keretében az óravázlatok segítségével és egyéb segédanyagok használatával került a téma bemutatásra. Az alsó tagozatosok lelkesen vállalták a lap-book készítését, rengeteg ötlettől vezérelve láttak neki a munkának. 

Bódi Magdolna életével, munkásságával kapcsolatosan több érdekes kérdés is érkezett a gyerekektől. 

– Ha szülei nem adtak vallásos nevelést számára , hogyan tudott így Jézus iránt elköteleződni? 

– Szülei szentségi házasságot kötöttek a halála után két héttel. Magdi miatt tették?

– Az ő halála is üzenet volt mint Jézusé?

Minden gyermek szívében értékeinek egy-egy darabját ott tudta hagyni Magdi. A kedves, derűs személye, apostoli munkája, ragaszkodása, életvidámsága,kitartása, illetve az áldozatvállalása, ami joggal érzékenyít el kicsit és nagyot egyaránt. A felsősök versenyében megismerkedhettünk még Mindszenty József bíboros életútjával is, aki csodálatos helytállással viselte el a testi és lelki szenvedéseket, egyházához és népéhez mindvégig kitartó hűségben. Szellemisége, elhivatottsága, hazaszeretete példaértékű.

Brózsné Kusnyér Gabriella

Hitoktató

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »