Ma, a jó pásztor vasárnapján érdekes belegondolni abba, hogy Európában manapság a papság létszámának csökkenése miatt egyre kevesebb ember van, aki személyesen is ismer egy papot vagy egyáltalán találkozott már pappal élete során, ezért nyilvánvalóan a személyes tapasztalat hiánya miatt sokan sokkal inkább általánosítások és olykor előítéletek alapján vélekednek az egyházi szolgálattevőkről.
De nem ugyanígy vagyunk manapság a pásztorokkal is? Napjainkban talán még kevesebben vannak azok, akik beszélgettek már egy pusztai vagy hegyi pásztorral és ismerik mindennapjait. Pásztornak lenni nemcsak egy foglalkozás, hanem életforma. Aki erre adja a fejét, annak nemcsak hogy kötetlen, de sok esetben megszakítás nélküli munkaideje van, hiszen mindig készenlétben kell lennie. A hegyen helyt kell állnia hétvégén is, esőben is, hóban is, fagyban is, szélben is, vadállat felbukkanása esetén is. Mondhatjuk, hogy szinte a juhok a családja, együtt él velük, éppen ezért tudják: mindig számíthatnak rá. Pontosan azért hívja Jézus önmagát pásztornak, hogy érzékeltesse: nincsen olyan pillanat az életünkben, mikor Ő ne lenne közel, mikor Ő ne óvna bennünket. Mi, akik az Ő hatalmas nyájában egy vagyunk a sok ezer bárány közül nem épp ugyanúgy viselkedünk sokszor, mint ezek a számunkra oly kedves állatok? A bárányok ugyanúgy legszívesebben a saját fejük után mennének nem törődve a veszélyekkel, ugyanúgy sokszor tülekednek az etető- vagy itatóvályúnál ügyet sem vetve a többiekre.
Olykor nagyobb szabadságot kapnak a pásztortól, a kutyák is szunyókálnak és el is felejtik ezekben a pillanatokban, hogy önmaguknak nem lehetnek vezetői, mert az előbb-utóbb káoszba torkollik. Ilyenkor a pásztor észlelve a problémát felemeli a hangját és a nyájhoz tartozók rádöbbennek, hogy ő mindig odafigyel arra, hogy ne essen bajuk sokszor saját hibás viselkedésük következtében. Jézus, a mi jó pásztorunk ugyanilyen féltő, óvó szeretettel terelget bennünket nemcsak személyesen, de Egyháza pásztorai, a püspökök és a papok által is, akik – ha valóban jó pásztorok – nem csupán egy foglalkozás űzői, hanem a rájuk bízott nyájhoz tartozók számára mindig készséges, megszólítható, közelségüket éreztető szolgái az Úrnak. A hegyi pásztorokhoz hasonlóan azt a feladatot kapták, hogy szinte teljesen együtt éljenek a nyájjal; váljanak olyanná, akikről a nyáj tagjai tudják, hogy mindig készenlétben vannak, mindig számíthatnak rájuk.
Adjunk hálát a mai napon értük! Igyekezzünk közelebbről is megismerni legalább egy lelkipásztort, hogy útmutatásai, segítsége által a mindennapokban a Jó Pásztor hangját mindig fel tudjuk ismerni!
