Dr. Udvardy György érsek áldotta meg Zalaszentgróton a Szent Imre plébániatemplom felújított orgonáját, majd pedig a szentmise után a kívül – belül felújításon átesett plébánia épületét július 9-én szombaton.

Az orgona közel húsz évig csendben volt, azonban Szeghy Csaba plébános atya -aki egy éve teljesít itt szolgálatot- kezdeményezésére, közösségi összefogásból és az önkormányzat hozzájárulásával az idei évre megújulhatott. Az egyházközösség számára fontos volt az, hogy az orgona megszólaljon, hogy vonzza a régi énekeket, hogy újból és újból föl tudják eleveníteni a léleknek a titkát. A léleknek a belsejét át tudja járni. Amikor akár egy koncerten, vagy vasárnapról vasárnapra ez az orgona megszólal, akkor ez fejezi ki számunkra az Istennek a dicsőítését is.

Megvallani Istent az emberek előtt, mert az Atya is megvall bennünket. Ez a feladatom, a keresztény közösségek feladata. A mai ünnepen éppen az ünneplésnek a tartalma engedi azt, hogy ezt a hitvallást, a közösségi életet egészen pontosan sajátosan is értelmezzük, hiszen kik vagyunk mi, akik ünneplésre gyűltünk össze, hogy ünnepeljük az orgonát, ünnepeljük a plébániai épületet. Keresztény közösség vagyunk, akiknek a közösségünket, a jelenünk alapját az adja meg, hogy mi mindannyian ismerjük Krisztust és a keresztség a bérmálás, az eucharisztia szentségében egyek vagyunk. -mondta prédikációjában Udvardy György. Továbbá érsek atya kiemelte, fontos elem a keresztény közösség megjelenésében, tevékenységében a közösségi lét. Ahogyan ünneplünk, ahogyan a hétköznapi eseményeket, kultúrát akarjuk átformálni, átalakítani Krisztus módjára, ahogyan kapcsolódunk egymáshoz, figyelmeztetjük egymást a jóra, így bátran élünk a testvéri fejlődésünkkel, a Szentlélek adományával.

Az ünneplő közösség a szentmise záró áldását követően átvonult a szomszédos plébánia épületéhez, majd közös imádság után érsek atya megáldotta a felújításon átesett épületet.

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »