A Veszprémi Főegyházmegye hitoktatóinak három napos lelkigyakorlatát az idén Palánki Ferenc egri segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referense tartotta július 11-13-ig a Boldog Gizella Papi Szemináriumban.
A lelkigyakorlat bevezető és záró szentmiséjét Márfi Gyula érsek vezette, a lelki felkészítés Te Deummal ért véget.
Palánki Ferenc a hitoktatók – a Jézus által tanítványként és tanítóként meghívottak serege – missziós munkájának Krisztus-központú értelmezéséről, lelki megalapozásáról elmélkedett szolgálatuk megerősítésének céljával. A lelki beszédek/beszélgetések során Szent Lukács evangéliumának egyik központi jézusi gondolatát állította a „hittanítók” elé: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna” (12,49.).
Jézus semmi mást nem kért tanítványaitól, s ma sem kér mást, minthogy a szeretetnek, az ő szeretetének tüzét vigyék magukkal életükkel, jelenlétükkel a világba és lobbantsák lángra az emberek között, mutatott rá. A hitoktatói munka a tanítványsággal kezdődik és folytatódik is, hiszen csak a jó tanítvány, a hűséges tanítvány tud tanítóként is szeretetet fakasztani környezetében, csakis megélt hitével tud tanúskodni és hitet átadni másoknak, kicsinyeknek és nagyoknak. A hitoktatói küldetés szoros rokonságban van a papi hivatással, a hitoktató is kiválasztott Isten országa építésében, ezért napi bensőséges kapcsolatban; imádságban és imádságként megélt tevékenységben, szolgálatban igyekszik valóra váltani hivatását.
Első elmélkedésében az elköteleződés/elkötelezettség jelentőségét elemezte a segédpüspök. A hitoktatótól azt várják, hogy elit legyen, mutatott rá. Az elit nem magasabb rendűséget jelent, hanem azt, hogy az illetőnek van valamiféle többlete az élethez, a küldetéséhez. Ez legfőképpen azt jelenti, hogy bátor, bele mer vágni Istenbe vetett bizalommal az elköteleződésbe, Isten hívására eltökélten igent mond. Mária példáját idézte, aki e bátorságnak örök példaképe már az Angyali üdvözlet során is: Nem tudom, mi lesz, hogy lesz majd, amit Isten kér tőlem, de hiszek benne, hogy majd megmutatja. Így hát: „Legyen nekem a te igéd szerint!”
Sokan megtorpannak, hivatásukban elbizonytalanodnak, mutatott rá. Még kispapok is kétségbe esnek olykor: alkalmas vagyok-e a meghívásra? Nekik mondhatjuk: A sár alkalmas-e, hogy vakot gyógyítson? Önmagában nem, de Jézus kezében alkalmassá válik. Ezért Isten azt kéri tőlünk, legyünk sár Jézus kezében! A hitoktatóktól is, fűzte hozzá. A hitoktató munkája nem merülhet ki a hit elméleti ismereteinek átadásában, hangsúlyozta. Legalább ilyen fontos a hit átadása a gyermekeknek személyes tanúskodással: Krisztus követése az utam, amire rátaláltam, ezen érdemes és boldogság járni, tudni, hogy Isten velem van minden lépésemben és szeret, segít, irányt mutat, kegyelmét adja. Tudatosítani: saját erőből semmi nem sikerülhet, de a kegyelem velünk van. A hitoktató tehát saját példájával nevel. Mintát adhat arra, hogy mindenki tehet azért, hogy a világ jobb legyen. A kanári, aki az erdőtűz oltásához viszi az egy csepp vizet a csőrében, megtette, amit tőle tellett. Az igazi lelki béke abból fakad, ha megtettük a tőlünk telhetőt, mutatott rá Palánki püspök. A hitoktatóknak is ezzel a lelkülettel kell a hittanórákon szolgálniuk.
Majd arról szólott további elmélkedéseiben, hogyan lehet és kell felkészülni erre a küldetéses munkára. Nemcsak elméletben kell készülni a hittanórákra, hanem készülni kell a gyermekekkel való találkozásra, mondta. Ennek a kiindulópontja, hogy készen állunk az Istennel való találkozásra. Kerényi Lajos atyát idézte: „A nagy dolgokra készülni kell, az igazán nagy dolgokra pedig mindig készen kell állni”. Nagy dolog egy hittanóra, egy hivatás, nagy dolog, hogy valaki családot tart össze. De az igazán nagy dolog az Istennel való találkozás, amelyre mindig készen kell állni. Istennel találkozni tudunk az imádságban, a szentáldozásban, és testvéreinkben, a másik emberben is. Fontos, hogy mindig felismerjük őt a gyermekekben, lássuk meg az istenarcot, tudjunk neki segíteni, tudjuk őt szolgálni, akkor is, ha ez bizonyos esetekben nehéz a napi fegyelmezési helyzetekben. Ki kell szeretni belőlük a jót – idézte Böjte Csaba testvért. Próbálja meg a hitoktató, hogy rajta keresztül szeressen az Isten. Hogy megérezze a gyermek: érte küzd, él a tanító. Bármit tett is, szereti őt, a dorgálást is szeretetből kapja.
Végezetül a Szentlélek kiáradásáról, a szeretet tüzét fellobbantó erejéről szólt Palánki Ferenc, amely átjárja életünket, megvilágítja lehetőségeinket: Nemeshegyi Péter SJ emlékezetes imádságát állította a hitoktatók elé saját hivatásuk gyakorlásához: „Jöjj és segíts, állhatatos és csöndes Szentlélek, hogy fölfedezzük halk adományaidat; a béketeremtés képességét, a lelkesítésre való képességet, az igazság kimondásának művészetét, a meghallgatni tudást, hogy a bonyolultat egyszerűnek tudjuk látni, a beleérzés képességét, a gyermeki rácsodálkozás képességét s hogy az örömhírről mindig örömmel tudjunk tanúságot tenni.”
Toldi Éva
